|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzéki pártok véleménye a Magyar Szocialista Párt kongresszusa után (1. rész)
|
1989. október 10., kedd - A Magyar Szocialista Párt kongresszusa élénk visszhangot váltott ki az ellenzéki pártok vezetősége és tagsága körében. Az MTI munkatársai több szervezet véleményéről és álláspontjáról kértek tájékoztatást.
Petrasovits Anna, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ügyvivője a következőket mondta: - Számunkra nem igazán politikai versenytárs a bizonyos szociáldemokrata vonásokkal is rendelkező új szocialista párt. A szociáldemokrata pártnak megvannak a saját jól körvonalazott feladatai. Attól függően, hogy a szocialista párt mennyire tudja magát megújítani, gondolkodhatunk majd az együttműködés lehetőségein. Természetesen lesznek olyan pontok, ahol nem tudunk semmiféle kompromisszumot kötni. - A magam részéről csak tisztelettel tudok azokra nézni, akik elszakadva a régebbi dogmáiktól újfajta irányvétel mellett döntöttek. A jelenlegi helyzetben minden olyan változást üdvözölni kell, amely valóban a békés átmenet, a demokratizálódás felé mutat. Az, hogy a saját árnyékát át tudja-e lépni az MSZP, a következő hónapok, évek kérdése. - Mint ellenzéki politikus úgy érzem - mondotta -, hogy a Magyar Szocialista Pártnak továbbra is nagy terheket kell magával cipelnie. A kongresszus ellenére még mindig nem tisztázódtak eléggé a belső frontvonalak. A szabad választások idején dől majd el, hogy a közvélemény mennyire ad hitelt ezeknek a változásoknak, s mennyire tudja elhitetni ez az új szocialista párt, hogy bár jogutódja az MSZMP-nek, ám elhatárolja magát az eddigi évtizedek gyakorlatától. Úgy hiszem, az MSZP-t nem sikerült olyan mértékben megtisztítani, mint ahogy a reformszárny szerette volna. Sok mindenre választ ad majd a tagregisztráció is. Kérdés, hogy ki fog ebbe a pártba leigazolni, és ki gondolja úgy, hogy más keretek között kell politizálnia. Úgy érezzük, hogy az MSZDP tisztán szociáldemokrata vonalvezetésére - amelybe bizonyos liberális gondolatokat és politikai gyakorlatot is integrálni kívánunk - továbbra is szükség van Magyarországon. (folyt.köv.)
1989. október 10., kedd 17:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|