|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Magyarorszag megnyitja a gátat - brit visszhang
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. szeptember 11. hétfő (MTI-tud) - ,,Magyaroszág megnyitotta a gátat kelet és nyugat között,, - kezdte helyszíni jelentését BBC tudósítója a magyar-osztrák határról a televízió hétfő reggeli hírmagazinjában. Vasárnap este óta valamennyi brit rádió- és televízióállomás hírei élén számol be a nagy kivonulásról, a késő éjjel áttördelt reggeli lapok első oldalas szalagcímek alatt tudósítottak az eseményről.
,,Csaknem oly csodaszerűen, mint a Vörös-tenger kettéválása, eltűnt a határ Magyarorszag és Ausztria között minden keletnémet útlevél tulajdonosa előtt. Amikor éjfélt ütött az óra, megadta a jelt olyan tömeges kivonulásra, amilyent nem láttak Kelet-Európában a berlini fal felépítése óta,, - kezdte jelentését a The Independent budapesti tudósítója. A brit lapok jellemző elsőoldalas főcimei: ,,Magyarország megnyitja a menekültáradat gátjait,, (The Independent), ,,Keletnémetek özönlenek Nyugatra - Magyarország megnyitja a határt a legnagyobb legális exodus előtt,, (The Guardian), ,,Magyarország megnyitja határát a keletnémetek nyugatra özönlése előtt,, (Financial Times), ,,Konvoj a szabadság felé,, (Daily Mail) ,,Hétezren úton a szabadságba,, (The Daily Telegraph), ,,A magyarok megnyitják a határt nyugat felé,, (The Times), ,,A nagy német exodus,, (Daily Express). A BBC televízió hétfő reggel dr. Györke Józsefet, Magyarország londoni nagykövetét kérte fel a brit napilapok szemlézésére és vezető hírük kommentálására. A szigetország elektronikus és nyomtatott tömegtájékoztatása rendkívül melegen méltatja a magyar kormány döntését. Kiemelik, hogy az NSZK vezető politikusai ,,soha el nem felejthető humanitárius tettnek,,, az NDK hatóságai pedig ,,szerződésszegésnek,, minősítették a magyar határok megnyitását az NDK-állampolgárok előtt.+++
1989. szeptember 11., hétfő 11:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|