|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Megújulás - MSZBT
|
1989. szeptember 1., péntek - A Magyar-Szovjet Baráti Társaság meg akar újulni, és keresi helyét az átalakuló politikai intézményrendszerben - mondotta Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. Várhatóan még az idén tisztújító országos értekezletet tartanak a mozgalom felfrissítése, fiatalítása érdekében. Azon munkálkodnak, hogy a baráti társaság a háború utáni nemzedék, a fiatalok számára is vonzóvá váljon. Kívánatosnak tartják, hogy a kollektívák mellett egyéni tagjai is legyenek az MSZBT-nek.
Bíró Gyula szólt arról is, hogy a napokban Apró Antallal, az MSZBT elnökével együtt Moszkvában tárgyalt az ottani társszervezettel. A megbeszéléseknek kedvező alaphangot adott, hogy a júliusi magyar-szovjet pártközi tárgyalások során Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára munkareggelin találkozott a Szovjet-Magyar Baráti Társaság vezetőivel. A tárgyalások alkalmával mindkét fél úgy ítélte meg, hogy a két ország népeinek barátsága tartós eleme az MSZMP nemzetközi törekvéseinek. Bíró Gyula elmondta: a mostani megbeszéléseknek az volt a célja, hogy megvitassák a baráti társaságok feladatait az átalakuló politikai intézményrendszerben. A magyarországi többpártrendszerben bizonyára a magyar-szovjet kapcsolatokban is megszűnik az MSZMP monopolhelyzete, hiszen az új pártok és mozgalmak is keresni fogják a kapcsolatot a Szovjetunióval. Ennek elősegítése érdekében az MSZBT a jövőben a közvetlen együttműködés építésére helyezi a hangsúlyt. Várhatóan előtérbe kerülnek a vállalatközi kapcsolatok, a szakmai tapasztalatcserék is. Bíró Gyula szerint a Szovjetunióban működő baráti társaság is átalakul; nagyobb önállóságot kapnak tagszervezetei, ezek ugyanis jelenleg csak Moszkván keresztül szervezhetik kapcsolataikat. A főtitkár elmondta, hogy az alakuló pártokkal, mozgalmakkal egyelőre még nincs kapcsolata az MSZBT-nek, de a közeljövőben megnyitják a Barátság Klubot, s ide kerekasztal-beszélgetésre hívják majd meg az új szervezeteket. A hazánkban élő örmények már kinyilvánították együttműködési szándékukat, s erősödik a kapcsolat az itt élő litvánokkal is. Az MSZBT azt is tervezi, hogy közreműködik a magyar hadifoglyok szovjetunióbeli emlékhelyének létesítésében. Bíró Gyula végül elmondta, hogy az MSZBT idei költségvetése mintegy 45-48 millió forint, ennek 90 százaléka állami támogatás. A baráti társaságnak közel 50 alkalmazottja van, köztük 20 politikai munkatárs. (MTI)
1989. augusztus 31., csütörtök 22:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|