|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
A teho segítségével épül a Szigetvári Vigadó
|
1989. július 29., szombat - Szigetvár azon ritka városok közé tartozik, ahol még él a teho és a polgárok döntő többsége évről évre becsülettel be is fizeti a vállalt hozzájárulást. Ráadásul a legmagasabb összeget - évi ezer forintot - szavazta meg a lakosság Baranyában. A társadalmi összefogás titka az, hogy a településfejlesztési pénzt régi álmuk megvalósítására fordítják a szigetváriak, a Vigadónak nevezett oktatási és művelődési központ felépítésére.
A régi művelődési ház megrongálódott, az életveszélyessé vált épületet le kellett bontani. Az ország történelmi városai között Szigetvár az egyetlen, ahol hosszú idő óta nincs otthona a közösségi kultúrának. A tanács úgy határozott, hogy nem hagyományos művelődési házat építtet, hanem több funkciót ellátó intézményt, amely különféle programokat és szolgáltatásokat nyújt majd a lakosságnak. Helyét az óvárosban jelölték ki. Makovecz Imre Ybl-díjas építész különleges formájú épületet tervezett, amelynek fő része: a három hatalmas kupola. Szigetvár történelmi múltjához, ,,törökös,, hangulatához - két dzsámi is van a városban - jól illeszkedik majd a kupolás intézmény. Az építkezés most érkezett a leglátványosabb szakaszához, a kupolák szerkezetének elkészítéséhez és rézlapokkal való burkolásához. Mindenki segíti a nagy vállalkozás sikerét: a szigetvári polgárok mellett a város és környékének üzemei, szövetkezetei, továbbá a Baranya Megyei Tanács, a Művelődési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium. Az oktatási és művelődési központ - a terv szerint - 1991-ben készül el teljesen, amikor is kettős évfordulóra emlékeznek Szigetváron: az 1566-os hősi várvédelem 425. és az 1966-os városavatás 25. évfordulójára. (MTI)
1989. július 28., péntek 21:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|