|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Eger bemutatkozik Budapesten - Magyar-Szovjet Barátsági Napok kezdődtek
|
1989. április 21., péntek - Az Eger bemutatkozik Budapesten című kiállítás megnyitásával megkezdődtek a Magyar-Szovjet Barátsági Napok Heves megyéről képet adó programjai pénteken a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A kiállítást, s egyúttal a május 2-ig tartó, egyidőben a fővárosban és Egerben zajló rendezvénysorozatot Németh László, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára nyitotta meg. Részt vett az ünnepségen Bíró Gyula, a Magyar Szovjet Baráti Társaság főtitkára és Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete.
Az egyik legrégibb történelmi városunknak és környékének gazdaságát, iparát és kulturáját bemutató kiállításon hét vállalat; a Mátravidéki Fémművek, a Finomszerelvénygyár, az EGERVIN Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát, Az AGRIA Bútorgyár, a Parádi Üveggyár, az Egri Áfész és a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat termékeit vonultatták fel. Külön teremben válogatást tettek közzé a megyében élő szobrász-, képző- és fotóművészek alkotásaiból, valamint az egri Dobó István Vármúzeum népművészeti anyagából is. A barátsági napok további programjaiban április 23-án, az SZKTH-ban az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínháza tart előadást, 25-én pedig levetítik az Egri Csillagok című filmet. Egerben 25-én a magyar-szovjet kereskedelmi és mezőgazdasági kapcsolatok, valamint a műszaki tudományos együttműködés aktuális feladatairól tartanak előadásokat. Fórumot szerveznek időszerű politikai kérdésekről is, a szovjet nagykövetség munkatársainak részvételével. (MTI)
1989. április 21., péntek 16:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|