|
|
|
|
|
|
|
|
OS Szabad Március 15-ét - A Szabad Demokraták nyilatkozata
"A Szabad Demokraták megütközéssel
fogadják azokat a terveket, amelyek a március 15-i ünnep
semlegesítésére és a tájékoztatás csorbítására irányulnak. Szabad
március 15-ét kívánunk, ahol mindenki a maga módján ünnepelhet. Az
irányzatokat a Fidesz-től a Demisz-ig egybemosó ünneplést éppoly
természetellenesnek és félrevezetőnek tartanánk, mint azt, hogy a
választásra készülő országban ne szólalhassanak meg a
képviselőjelöltek. Még nem érkezett el a közös ünneplések ideje: még
itt vannak a szovjet csapatok; nem szabad a sajtó, a rádió, a
televízió; még nem történt meg a rendszerváltás. A Szabad Demokraták
ragaszkodnak a demokratikus ellenzék hagyományos, demokráciát
követelő menetéhez. A szabad sajtó ünnepén különösen visszatetsző
volna, ha az ország a televízióból nem szerezhetne tudomást az
elhangzó beszédekről.
"
SZER, Magyar híradó:
Kőszeg:
ha úgy látják, vezessenek elő
"Végvári Józsefet megrovásban
részesítették, vagyis ugyanazt a büntetést kapta, amit a
lehallgatók. Tehát a lehallgatás és a lehallgatás leleplezése
egyenértékű dolog a jelenlegi katonai ügyészség szemében. Én ezt nem
így látom, és gondolom, hogy Végvári József ugyancsak fellebbez az
ügyészségi határozat ellen.
Független dolog ettől, ha nem is lehallgatási ügy, hanem az
állambiztonsági szolgálatnak, vagy a volt állambiztonsági
szolgálatnak az ügye. Létrejött a Nemzetbiztonsági Hivatal, de a
különböző információkból lehet tudni azt, hogy az állambiztonságisok
jelentős része itt kapott beosztást."
|
|
|
|
|
|
|
Elkészült a tűzvédelmi törvény tervezete (1. rész)
|
1989. február 6., hétfő - A tűzvédelmi bírság bevezetését, valamint országos, megyei, illetve fővárosi tűzbiztonsági tanácsok felállítását rögzíti egyebek között a tűz elleni védekezésről és a tűzoltóságról szóló törvény tervezete. A magas szintű jogszabályjavaslatot várhatóan még az idén napirendre tűzi az Országgyűlés.
A tűzvédelem törvényi szabályozását mindenekelőtt az utóbbi esztendőkben pusztító, több száz millió forintos kárt okozó és évente több mint 200 áldozatot követelő tűzesetek tették szükségessé - tájékoztatta dr. Joó Bálint tűzoltó őrnagy, a törvényelőkészítő munkabizottság vezetője az MTI munkatársát. Mint mondotta, az utóbbi évtizedek gazdasági fejlődésének szükségszerű velejárója, hogy világszerte elterjedtek a tűz- és robbanásveszélyes anyagok, ezeket mind a népgazdaságban, mind a háztartásokban széles körben használják. A tapasztalok szerint azonban a veszélyekkel nincsenek tisztában az emberek. A különféle elektromos berendezések szakszerű kezelését például nem ismerik megfelelően a családok. Az is bizonyos, hogy a veszélyhelyzet növekedésével a tűz elleni védekezés - főként anyagi okok miatt - nem tartott lépést, és a gazdálkodó szervezeteket, a gazdasági vezetőket a jelenlegi szabályozó rendszer nem teszi érdekeltté a tűzvédelemben. A tűzvédelmi berendezések árát például 25 százalékos általános forgalmi adó növeli. - A készülő törvény rögzíti: a tűzvédelem a gazdálkodó szervek feladata, alaptevékenységük szerves része. A károk megelőzése érdekében mindenütt erősíteni kell a tűzvédelmi fegyelmet. A jövőben remélhetőleg - a személyi felelősség fenntartása mellett - a tűzvédelmi bírság bevezetése is segítheti az előírások megtartását. A törvényjavaslat szerint ennek összege jelentős lesz: ha valamely vállalat, intézmény nem szerzi be, nem használja a különféle tűzoltó készülékeket, a berendezés árának 25 százalékát kell bírságként megfizetnie, s azt a hatóság hat havonként újra kiszabhatja. - Az állami tűzoltóságnak - a törvény elfogadása esetén - bővülnek hatósági jogosítványai. Így a tűzvédelmi szempontból nem megfelelő termékeket betilthatja, gyártását, forgalmazását felfüggesztheti. Ha a szakemberek valahol közvetlen tűz- vagy robbanásveszélyt észlelnek, az adott tevékenységet azonnal leállíthatják. Azokat a dolgozókat, akik nem ismerik a tűzrendészeti előírásokat, eltilthatják a munkavégzéstől. (folyt.köv.)
1989. február 5., vasárnap 20:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|