|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tiltakozás a kampánycsend megsértése ellen
"Tudomásunkra jutott, hogy a miniszterelnök, Németh Miklós
beszédét a Magyar Televízió Elnökségének elnöke utasítására a
Televízió közvetíteni köteles. A jelenlévők ezt a kampánycsend
megsértésének tartják, és ezért tiltakoznak a beszéd közvetítése
ellen.
Budapest, 1990. február 26.
dr. Zétényi Zsolt
Bajcsy-Zsilinszky Társaság
Somorai László
Demisz
Deutsch Tamás
Fidesz
Dragon Pál
Független Kisgazdapárt
Lóránt Károly
Független Szociáldemokrata Párt
Pősze Lajos
MDF
Szeredi Pál
Magyar Néppárt
"
SZER, Magyar híradó:
Mi lesz a kommunistákkal és a volt kommunistákkal
"Magyarországon a levitézlett rendszer
egykori zászlóvivői vagy demokratikus kapitalistává avanzsáltak,
vagy pedig tüntetően, fenyegetően megmaradtak annak, akik voltak,
mintha csak az alkalomra várnának, hogy a világot visszazökkentsék
az általuk megszokott kerékvágásba. Az alkalom azonban késik, a
világ nem akar zökkenni, mert más világ ez már.
Talán ez a felismerés - no meg az egészséges önvédelmi ösztön -
vezérli azokat az érintetteket, akik most egyrészt maÍgsabb erkölcsi
szempontokra, másrészt pedig az államrezonra hivatkozva hírdetik a
megbocsátást.
"
|
|
|
|
|
|
|
Violeta Chamorro Nicaragua élén
|
1990. február 26. (MTI-Panoráma) - Egy név immár fogalom
Nicaraguában: a kiterjedt Chamorro-család a múlt század hetvenes
évei óta játszik olyakor meghatározó, máskor "csak" jelentős
szerepet a közép-amerikai országban. E történelmi folyamat most új
csúcspontjához érkezett: áprilistól Violeta Chamorro foglalja el a
nicaraguai államfő székét.
A vasárnap megtartott nicaraguai általános választásokon meglepetésszerű győzelmet aratott a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front felett az UNO alkalmi választási szövetség, s ennek vezetője Violeta Chamorro. A 60 éves, őszhajú, elegáns asszony Nicaraguában ismert személyiség, bár életpályája egyáltalán nem úgy indult, hogy az országos politika központi alakjává növi majd ki magát.
Violeta Barrios tehetős családban született 1929 október 18-án, s titkárnőnek tanult. Életét azonban alapvetően befolyásolta, s a politika felé sodorta az, hogy fiatalon férjhez ment Pedro Joaquin Chamorrohoz, akinek felmenői közül ketten is elnöki pozíciót töltöttek be az elmúlt században, az ország függetlenné válása után.
Pedro Chamorro is hamar belevetette magát a politikai életbe, s a Somoza-család évtizedekig tartó diktatúrája megdöntésére indított harc egyik vezető alakjává vált. Többször is számüzetésbe kényszerítették, börtönbe vetették, s e hányatott években Dona Violeta mindvégig hűségesen mellette állt.
A hetvenes évek második felében a sandinista front felszabadító fegyveres küzdelmének méltó társa volt a diktatúra ellen békés eszközökkel fellépő értelmiségiek egyre befolyásosabb csoportja. Ennek volt kiemelkedő alakja Pedro Chamorro, a La Prensa ellenzéki lap kiadója, aki nem feledhető bátor kiállásával a diktatúra elleni harc jelképévé vált.
A végveszélybe sodródott Somoza-rezsim 1978 januárjában Managua központjában lelövette Pedro Chamorrot, s a gyilkosság kiváltotta döbbenet ezt követően jelentős tényezővé vált a Somoza-rendszer összeomlásában. Ekkoriban kezdődött Violeta Chamorro politikai szerepvállalása.
1979 július 20-én a sandinista gerillacsapatok bevonultak Managuába, s a megalakult öttagú nemzeti újjáépítési juntában (egyebek között Daniel Ortega és Sergio Ramirez mellett) helyet kapott Chamorro asszony is. Kilenc hónappal később azonban lemondott a kollektív államfői testületben viselt tagságáról. Egészségi okokra hivatkozott, bár nyilvánvaló volt, hogy konzervatív nézetei összeegyeztethetlenek a balra tolódó belső folyamattal. (folyt.)
1990. február 26., hétfő 16:52
|
Vissza »
|
|
Violeta Chamorro Nicaragua élén - 2
|
Violeta Chamorro a Kubához és a Szovjetunióhoz egyre közeledő sandinista rendszert a forradalom eredeti elveinek elárálásával vádolta. A La Prensa - melynek igazgatói posztját Pedro Chamorro özvegye vette át - ismét ellenzéki szerepet vállalt, s ezúttal jobbról bírálta a fennálló rendszert. A sandinista vezetés a kontra-háború szorításában, biztonsági érdekekre hivatkozva 1986 júniusától 15 hónapon át betiltotta - más ellenzéki kiadványokkal együtt - a La Prensát.
Chamorro asszony személye a közép-amerikai békefolyamat előrehaladtával, s különösen az 1989 januári közép-amerikai csúcsértekezlet után került igazán előtérbe, amikor a sandinista kormány ígéretet tett a most vasárnap megtartott szabad választásokra. A választások közeledtével a sandinizmust szinte egyöntetűen elítélő nicaraguai politikai pártok - tekintet nélkül arra, hogy rendelkeztek-e parlamenti képviselettel - megalakították az Ellenzéki Nemzeti Szövetséget (UNO) a sandinista hatalom megdöntése reményében.
Ez a cél eleinte nem tűnt elérhetőnek, de reálisabbá vált, amikor Violeta Chamorro tavaly szeptemberben elvállalta az UNO vezetői posztját. Ő volt az egyetlen olyan szóba jöhető, egyébként párton kívüli személyiség, aki képes lehetett vonzóvá tenni a politikai színskála valamennyi árnyalatát magában foglaló alkalmi választási szövetséget. Átvette mártír-férjétől a politikai jelkép szerepét, s ezúttal az országot katasztrofális gazdasági helyzetben irányító sandinista fronttal szemben elégedetlenség szimboluma lett.
Violeta Chamorronak négy gyermeke van. Egyikük, Pedro Joaquin a kontrák mérsékeltebb szárnyához csatlakozott, Cristina a La Prensa napi irányítását vállalt magára az elmúlt években. Carlos Fernando ugyanakkor a sandinista napilap, a Barricada főszerkesztője volt, míg Claudia először Havannában volt követségi tanácsos, majd San Joséban nagykövet.
A család politikai nézetei mintegy tükrözik is egyben a nicaraguai társadalom megosztottságát. Violeta Chamorro győzelme után mindenesetre nemzeti megbékélést hírdetett. A jövő demokratikus Nicaraguájában nem lesznek sem győztesek, sem legyőzöttek - így hangzik az áprilisban hivatalba lépő új államfő egyik fő politikai alaptétele.
1990. február 26., hétfő 16:57
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|