Rendszerváltás és az MTI

	Sandro Pertini - egy legenda egyszerű receptje - 1.
1990. február 26. hétfő (MTI-Panoráma) - Minden nemzetnek szüksége van egy ,,nagyapára,,, vagyis olyan politikusra, akinek tekintélye felülemeli őt a különféle pártok, szervezetek színpadi viaskodásán, akiben az adott ország lelkiismerete, történelmi hagyománya megtestesül, akit mindenki mindenfajta ,,mellékzönge,, nélkül elismer. Kétségtelen, hogy a vasárnap 93 éves korában elhúnyt Sandro Pertini tipikus példája volt e jelenségnek. Nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy miért éppen ő vált ilyen össznemzeti ,,intézménnyé,,. Igaz, élete kész kalandregény, ami már önmagában is legendát méretezett alakjára. Volt katona, ellenálló partizán, kőműves, börtönlakó, rabszökevény, képviselőházi elnök, államfő, s élete utolsó szakaszában korát meghazudtoló nyugdíjas. Tipikus életrajz, sokan élték meg ugyanezt. S mégis, ha egy olasznak azt mondjuk: mondjon gondolkodás nélkül, gyorsan egy ,,partizánt,,, bizonyára rávágná Pertini nevét. ,,Partiggiano reggiano,, (reggiói partizán) - sütötte el egyszer e szóviccet az egyik humorista, utalva a reklámokban hirdetett ,,parmiggiano reggianóra,, (reggiai parmezánra). Sokan találgatták már, mi lehet az a különös, sajátosan ,,pertinis,, varázs, ami összetéveszthetetlenül csak az ővé, s amiben az olaszok mégis saját nemzettudatukat látták visszatükröződni. Talán az, hogy igazán sohasem fogott rajta a kor. Már agg ember volt, amikor valaki azért nem javasolta köztársasági elnökként való jelölését, mert ,,öreg,,. Pertini felfortyant, kikérte magának. Egy szót sem szólna, ha valaki nem tartaná őt alkalmasnak a posztra, de ne érveljen azzal senki, hogy ő ,,öreg,, - mondta. Az egész világ látta őt 1982-ben a tévéképernyőn, amikor a madridi labdarúgó világbajnokságon, mámorittasan ugrált fel a helyéről a stadionban, úgy drukkolt az olasz válogatottnak. Látták őt kemény hegyi túrákon és maratoni hosszúságú parlamenti üléseken, bizonyítva, hogy állja is, üli is a ,,sarat,,. Talán abban rejlik a titok, hogy sohasem tetszelgett a hatalomban. Talán nem igaz a történet (de akkor is ,,jól kitalálták,,): amikor megtudta, hogy elnök lesz, egyetlen kívánsága volt, hogy ne kelljen a Quirinale palotában aludnia. Minden reggel gyalog tette meg az utat lakásától hivataláig, s lépten-nyomon gyerekekkel, háziasszonyokkal, egyszerű járókelőkkel társalgott. Államfőként mindig gúnyolta a minisztereket, ha a protokoll-operaelőadásra a ,,művészbejárón,, átt érkeztek; ő a főbejáraton lépett be az épületbe a sokasággal együtt. (folyt.) 1990. február 26., hétfő 11:37
Vissza »

	Sandro Pertini - egy legenda egyszerű receptje - 2.
A mindent átható tekintélyhez azonban kevés lett volna ez az ,,emberközeli,, magatartás. A nyolcvanegy évesen elnöki székbe került Pertini ugyanis határozott vezetőnek bizonyult. Ebben a tisztségben meglehetősen szűk a politikusi mozgástér, az alkotmány az államfő számára inkább koordináló, a játékszabályok betartására szolgáló bírói jogosítványt ad, s az lényegében nem befolyásolhatja a pártközi viszonyokat, koalíciós szándékokat, kormányzási stratégiákat. Pertini mégis fontossá tette pozícióját, amennyiben éppen 1978-ban, a válság mélypontján költözött be a Quirinaléba, és szilárd alkotmányvédő hátteret szavatolt a politikusok számára a kilábalás érdekében. Végigkisérte Bettino Craxi kabinetjét a kibontakozás látványosan sikeres útján (osztozva természetesen annak dicsőségében is), volt bátorsága a nemzetet érintő konkrét és kényes kérdésekben saját, elnöki jogán megnyilatkozni. A palotájában minden héten gyermekek százait fogadó, olykor ,,kenyérre kenhető,, Pertini kérlelhetetlen volt hivatásában. Az egykori ellenálló kemény volt a terroristákkal szemben, akik tőle nem számíthattak kegyelemre. Ez a következetes magatartás tette hitelessé közvetlenségét. Magánemberként is személyiség volt a javából, kifogyhatatlan volt a humorból. Amikor elnöki mandátuma a végéhez közeledett, s megkérdezték tőle, hogy indulni kíván-e a következő fordulóban, azt felelte: hogyisne, el is válna tőle a felesége, ha újból elvállalna egy ilyen állást, hiszen alig volt otthon az elmúlt években Arra a kérdésre, hogy tudja-e ki lesz az utódja, azt a talányos választ adta egyszer: ,,A-betűvel kezdődik a neve,,. Akár a tréfás nebuló csínytevése, úgy hatott ez akkor, s az A-kezdőbetűs politikusok nem győztek hónapokon át szabadkozni a tévékamerák előtt. Utódjának neve aztán C-betűvel kezdődött, úgy hívták: Cossiga. A hagyományokhoz híven az előd és utód a választás után közösen ment vacsorázni egy étterembe, Pertini ezúttal is sziporkázott: ,,Rendben, de az új elnök fizet ,, - mondta. Kilencvenedik születésnapján első anyagként szerepelt aznap a hiradókban, ,,Köszöntünk Sandro ,, - volt csaknem minden tudósítás címe. Sandro Pertini az olasz huszadik század egészét végighordozta életrajzában, sohasem maradt le önmagától, minden egyes életszakaszakában - még öregségében is - korszerű volt. E képességéhez nem vegyített semmiféle mesterséges pózt, hamis méltóságtudatot, maga volt a megtestesült állampolgár. Az emberek könnyebben fogadták el őt eszményképüknek, mert pont olyan volt, mint ők. A Pertini-jelenségnek talán ez a pofonegyszerű receptje.+++ Garzó Ferenc, MTI-Panoráma 1990. február 26., hétfő 11:42
Vissza »