|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tiltakozás a kampánycsend megsértése ellen
"Tudomásunkra jutott, hogy a miniszterelnök, Németh Miklós
beszédét a Magyar Televízió Elnökségének elnöke utasítására a
Televízió közvetíteni köteles. A jelenlévők ezt a kampánycsend
megsértésének tartják, és ezért tiltakoznak a beszéd közvetítése
ellen.
Budapest, 1990. február 26.
dr. Zétényi Zsolt
Bajcsy-Zsilinszky Társaság
Somorai László
Demisz
Deutsch Tamás
Fidesz
Dragon Pál
Független Kisgazdapárt
Lóránt Károly
Független Szociáldemokrata Párt
Pősze Lajos
MDF
Szeredi Pál
Magyar Néppárt
"
SZER, Magyar híradó:
Mi lesz a kommunistákkal és a volt kommunistákkal
"Magyarországon a levitézlett rendszer
egykori zászlóvivői vagy demokratikus kapitalistává avanzsáltak,
vagy pedig tüntetően, fenyegetően megmaradtak annak, akik voltak,
mintha csak az alkalomra várnának, hogy a világot visszazökkentsék
az általuk megszokott kerékvágásba. Az alkalom azonban késik, a
világ nem akar zökkenni, mert más világ ez már.
Talán ez a felismerés - no meg az egészséges önvédelmi ösztön -
vezérli azokat az érintetteket, akik most egyrészt maÍgsabb erkölcsi
szempontokra, másrészt pedig az államrezonra hivatkozva hírdetik a
megbocsátást.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája - 1. folyt.
|
Állást foglalt a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája a SZOT alá tartozó szakszervezetek március 2-ikán kezdődő kongresszusával kapcsolatban is. A Liga szerint az összeülő kongresszus nem képviseli a 4,5 millió munkavállalót. A Liga továbbra sem ismer el olyan tömörülést, amelyben az MSZMP által kinevezett funkcionáriusok irányítanak, s amely a gyárigazgatók érdekképviseletét tartja legfőbb feladatának. Ezért a SZOT kongresszusa nem dönthet a szakszervezeti vagyon sorsáról. Különösen nem úgy, hogy a központ részvényekbe mentse át a hatalmát. A Liga képviselőjét egyébként meghívták a kongresszusra, ahol mindezt előreláthatálag el is mondja majd.
Befejezésül hallgassák meg azt a rövid interjút, melyben Bruszt László, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája egyik ügyvivője nyilatkozik rádiónknak:
- Mást sem hallunk, mint hogy az utóbbi egy évben a SZOT alá tartozó szakszervezetek megújultak. Ezzel szemben a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája azt állítja, hogy megújulás címén éppen a reformerőket távolították el az ágazati szakszervezetek éléről. Mi az igazság?
- Nem csupán az előbbi szakszervezetekben, hanem a SZOT- bürokrácián belül is néhányan komolyan vették a SZOT-nak azt a felhívását, hogy újuljon meg a szakszervezet. Azok az emberek, akik reformköröket hoztak létre a SZOT-on belül, eltávolították a SZOT-ból, nemcsak ezen a szinten, hanem bizonyos szinten is, akik komolyan vették a SZOT felhívását - tehát azt, hogy alulról alakítsanak új szakszervezeteket -, azok meglepődhettek. A SZOT az elmúlt egy évben több, elég durva eszközzel harcolt a tőle független szakszervezetek megalakítása ellen, illetőleg a tőle független munkástanácsok létrehozása ellen. +++
1990. február 26., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|