|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Tiltakozás a kampánycsend megsértése ellen
"Tudomásunkra jutott, hogy a miniszterelnök, Németh Miklós
beszédét a Magyar Televízió Elnökségének elnöke utasítására a
Televízió közvetíteni köteles. A jelenlévők ezt a kampánycsend
megsértésének tartják, és ezért tiltakoznak a beszéd közvetítése
ellen.
Budapest, 1990. február 26.
dr. Zétényi Zsolt
Bajcsy-Zsilinszky Társaság
Somorai László
Demisz
Deutsch Tamás
Fidesz
Dragon Pál
Független Kisgazdapárt
Lóránt Károly
Független Szociáldemokrata Párt
Pősze Lajos
MDF
Szeredi Pál
Magyar Néppárt
"
SZER, Magyar híradó:
Mi lesz a kommunistákkal és a volt kommunistákkal
"Magyarországon a levitézlett rendszer
egykori zászlóvivői vagy demokratikus kapitalistává avanzsáltak,
vagy pedig tüntetően, fenyegetően megmaradtak annak, akik voltak,
mintha csak az alkalomra várnának, hogy a világot visszazökkentsék
az általuk megszokott kerékvágásba. Az alkalom azonban késik, a
világ nem akar zökkenni, mert más világ ez már.
Talán ez a felismerés - no meg az egészséges önvédelmi ösztön -
vezérli azokat az érintetteket, akik most egyrészt maÍgsabb erkölcsi
szempontokra, másrészt pedig az államrezonra hivatkozva hírdetik a
megbocsátást.
"
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (7. rész)
|
1990. február 26. hétfő
Kuvait: ------- Az Arab Öböl-menti országok labdarugó-válogatottjainak bajnokságán a Kuvait - Oman találkozón a két együttes játékosai összeverekedtek. Mivel a szép szóra nem voltak hajlandók abbahagyni a ,,vitát,,, beavatkozott a rohamrendőrség is. Ennek legnagyobb kárvallottja Hilal Hameed, az omaniak egyik futballistája, akit az egyik rendőr leütött. Hameedet öntudatlan állapotban szállították kórházba. Fahd al-Ahmed sejk, a torna egyik fő szervezője bejelentette: ha a torna során még egy hasonló rendbontás előfordul, azonnal lefújják a bajnokságot, s mindenki mehet haza... (AP)
x x x
Vila Real de St. Antonio: ------------------------- A portugál városban folyó ifjúsági labdarugó-torna (16 évesek) eredményei:
NSZK - Szovjetunió 2:2 (1:1) Portugália - Izrael 1:1 (0:0) (DPA)
x x x
Bécs: ----- A legjobb európai labdarugók góllövőlistáján, ez a helyzet az ,,Aranycipőért,, való versenyfutásban:
1. Hugo Sanchez (Real Madrid) 28 gól - 27 mérkőzés 2. Gerhard Rodax (Admira Wacker) 27 - 24 3. Toni Polster (Sevilla) 24 - 27 (APA) x x x (folyt.köv.)
1990. február 26., hétfő 13:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|