|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értekezlete
"A Romániai
Magyar Demokrata Szövetség az erdélyi magyarok politikai
érdekvédelmi szerve, kétnapos értekezletet tartott
Sepsiszentgyörgyön, tekintettel egyes nyugtalanító fejleményekre
Romániában. Budapestről Ara Kovács Attila összefoglalja a
tanácskozásról érkezett híreket.
- Most hét végén ült össze Sepsiszentgyörgyön a Magyar Demokrata
Szövetség küldötteinek gyűlése. Az értekezletet egy, a múlt hét
közepén Bukarestben rendezett találkozó előzte meg, melyről elég
kevés értesülés áll rendelkezésre.
Annyi azonban máris kiszivárgott, hogy élénk ellentétek
mutatkoztak ott az úgynevezett erdélyi, valamint a bukaresti, tehát
központi szárny között. Míg ez utóbbiak elsősorban Domokos Géza
vezetésével, az Ion Iliescu elnök köré tömörülő, viszonylag
felvilágosult jelenlegi vezetőgárdával igyekeznek politikai
lépéseiket és programjaikat egyeztetni - a mai helyzetből kiinduló
súlyos kompromisszumok árán is -, addig az erdélyi szárny, Király
Károly vezetésével határozott és azonnali intézkedéseket követel a
nemzetiségiek érdekében. Sőt, minthogy magáénak mondhatja a romániai
magyarság többségének egyetértését, nemzetközi támogatást remél e
követelések megvalósításához.
"
|
|
|
|
|
|
|
Remekül játszott a Statisztika (1. rész)
|
1990. február 25. vasárnap (MTI) - Jó doppingnak bizonyult a Postás férfi asztaliteniszezőinek szombati ETTU Kupa-győzelme a hires nyugatnémet Zugbrücke Grenzau ellen. Vasárnap a Statisztika Marczibányi téri csarnokában a magyar bajnok és 17-szeres BEK-győztes ,,Stat,, női együttese az NSZK rangelsőjét, az Spvg Steinhagen csapatát fogadta. A BEK-elődöntős találkozón a steinhageniek ,,idegen tollakkal,, büszkélkedtek, hiszen egy honositott dél-koreai játékos (Cords) mellett egy kinai (Xu Weiju) is szerepelt együttesükben, s a nyugatnémet szineket valójában csak a fiatal bajnoknő, Nicole Struse képviselte.
A magyar összeállitás nem hozott különösebb meglepetést, az Európa TOP 12-győztes Wirth Gabriella mellett az OB-második Nagy Krisztina és a szülés után sikeresen visszatért Oláh Zsuzsa alkotta a csapatot. A nyugatnémetek jóformán magukhoz sem tértek, amikor már 3:0 volt a Statisztika javára, igaz, az előny nem született könnyen, s a legtöbb mérkőzés három játszmáig tartott. Valamennyi győzeleem értékes volt, nehéz lenne közülük bármelyiket is kiemelni. A magyarok, töretlen küzdőszellemüknek köszönhetően, nem egy esetben hátrányos helyzetből forditottak, s még a döntő pontok kiharcolására is maradt erejük. 3:0-nál viszont Struse - aki mint ifjusági versenyző korábban sokszor találkozott Wirth Gabriellával - ezuttal nem vette figyelembe az Európa TOP 12-viadal végeredményét, mert 2:1-re legyőzte a magyar játékost.
Dr. Ormai László, a Statisztika vezetőedzője megjegyezte:
- Nagyon kell vigyáznunk, mert akár 4:4-ig is eljuthatunk, s aztán már egy mérkőzésen mulik minden.
Nagy Krisztina mintha csak meghallotta volna ezt, mert Cords ellen igen változatos mérkőzésen csapata negyedik győzelmét szerezte, aztán Oláh Zsuzsa következett a kinai ellen. Ez taktikai csata is volt, Oláh pörgetésekkel többször megzavarta ellenfelét, megnyerte az első játszmát, s ezután már csak egyetlen egy hiányzott a végső sikerhez. Nyert is, méghozzá legjobb napjaira emlékeztető játékkal 2:0-ra, s ezzel bebiztositotta a Statisztika döntőbe jutását.
- Ez nem lehet igaz - mondta dr. Ormai László. - Tartottunk a mérkőzéstől, de a lányok remekül játszottak és nem lehetett őket megállitani. (folyt.köv.)
1990. február 25., vasárnap 14:51
|
Vissza »
|
|
Remekül játszott a Statisztika (2. rész)
|
Rüdiger Lamm, a Steinhagen menedzsere nyilatkozta:
- Versenyzőim nagyon tisztelték a magyarokat, ez mindvégig meglátszott a játékukon. Nem véletlen viszont, hogy a Statisztika már tizenhétszer nyert Európa Kupát. Azt hiszem, mi is ,,közremüködtünk,, abban, hogy a tizennyolcadik is meglegyen.
Női BEK-elődöntő:
Statisztika - Spvg Steinhagen (nyugatnémet) 5:1 ----------------------------------------------- Wirth Gabriella - Jin Sook Cords 2:0 (15, 14) Oláh Zsuzsa - Nicole Struse 2:1 (-16, 19, 14) Nagy Krisztina - Xu Weiju 2:1 (-15, 15, 9) Wirth - Struse 1:2 (-18, 21, -18) Nagy - Cords 2:1 (-17, 15, 20) Oláh - Xu Weiju 2:0 (19, 14)+++
1990. február 25., vasárnap 14:53
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|