 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZP Országos Egyeztető Bizottság ülése - közlemény (1. rész)
"Az Országos Egyeztető Bizottság a kongresszustól feladatul
kapta, hogy vizsgálja felül az MSZMP 1989. október 7-én érvényes
testületi döntéseit; mindazokat, amelyek összeegyeztethetetlenek a
Magyar Szocialista Párt Alapszabályával, helyezze hatályon kívül.
(Alapszabály XI. fejezet 48. szakasz 2. pont.) A kongresszusi
állásfoglalás 376 érvényben levő MSZMP határozatot érint. Ezeket a
Központi Bizottság, a Politikai Bizottság, az Elnökség, illetve a
Politikai Intéző Bizottság, valamint az MSZMP KB Titkársága hozta."
SZER, Választási híradó:
Esélyek a választások előtt
"A közvéleménykutatások adatai
ismeretében feltűnő, hogy azok a pártok a listavezetők, amelyek a
leghamarabb léptek programmal a nyilvánosság elé - a Szabad
Demokraták Szövetsége, a Magyar Demokrata Fórum és a Független
Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt.
Mindhárom párt markánsan nyilatkozott meg az elmúlt egy-két
esztendő legfontosabb politikai kérdéseiben, gondoskodott arról,
hogy programja eljusson a potenciális választóihoz. Ezzel nem
feltétlenül mondunk kritikát a többi pártról, csak azt
hangsúlyozzuk, hogy milyen előnnyel jár az, ha egy pártprogram köré
szerveződik.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Esélyek a választások előtt
|

---------------------------
München, 1990. február 24. (SZER, Választási híradó) - Köszöntöm Önöket A mikrofonnál Gordon Tamás.
Bár még négy hét van a választásokig, a pártok eddigi kampánya máris sok tanulsággal szolgál. A közvéleménykutatások adatai ismeretében feltűnő, hogy azok a pártok a listavezetők, amelyek a leghamarabb léptek programmal a nyilvánosság elé - a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyar Demokrata Fórum és a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt.
Mindhárom párt markánsan nyilatkozott meg az elmúlt egy-két esztendő legfontosabb politikai kérdéseiben, gondoskodott arról, hogy programja eljusson a potenciális választóihoz. Ezzel nem feltétlenül mondunk kritikát a többi pártról, csak azt hangsúlyozzuk, hogy milyen előnnyel jár az, ha egy pártprogram köré szerveződik.
A poraiból feléledő magyar politikai kultúrát a sokszínűség jellemzi, és tökéletesen meg tudjuk érteni azokat, akik most nem bánnák, ha ez a paletta kevesebb színnel vonná magára a figyelmet. És hogy zenei szóval éljünk, a kakofonikus választási küzdelem hátrányosan érinti azokat a kisebb pártokat, amelyek különben valós rétegérdekeket képviselnek, de a közönség számára ők is csak egy a porondon sűrgők-forgók közül.
A hangzatos jelszavak, célkitűzések nem helyettesíthetik a programot, és csak a választások komolyságát veszélyeztetik.
A közelmúltban műsorunkat teljes egészében azoknak a pártoknak szenteltük, amelyek a közvéleménykutatások alapján feltehetően alig, vagy egyáltalán nem ismertek. Ezt a bemutatást folytatjuk ma.
A Médián Kft. legfrisebb felmérése nem változtatott a már korábban kialakult képen. A választásokba beszállt közel 50 pártnak csak töredéke kerülne be a parlamentbe, ha ma kellene szavazni. (folyt.)
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Választások előtt - 1. folyt.
|

Leszámítva a háború utáni évek rövid kóstolóját a demokráciából, ez az első igazi szabad választás. Elemzése még sokáig kenyeret ad majd szociológusoknak, politológusoknak.
Ezekben a hónapokban nemcsak a legközelebbi kormány sorsa dől el, nemcsak a lehetséges koalíciós kombinációk alapozódnak meg, többről van szó. Lényegében az ezredforduló körüli Magyarország politikai arculata formálódik. A tavaszi választások után nyilvánvaló, hogy sok apró párt sorsa megpecsételődik. Az amatőr, a botcsinálta, a dilettáns politikusok, önjelölt párvezérek eltűnnek.
Nem kizárt, hogy műsorunk egyes szereplői - bár nem személyekről, hanem pártokról lesz szó - az áldozatok között lesznek. Persze az sem kizárt, hogy újak is alakulnak majd - éppen a választások tanulságai alapján, leszűrve belőlük a lényeget.
Egy párt érdekek képviseletén alakul, és a választók bizalmára csak az tarthat igényt, aki a köz szolgálatát, és nem az egyéni karriert tartja szem előtt.
Négy párt választási szövetsége a Keresztény Nemzeti Unio. Ezek: a Politikai Foglyok Szövetsége, Magyar Nemzeti Párt, Magyar Legitimista Párt és a Kereszténydemokrata Néppárt egységplattformja.
Nem tudjuk, a Keresztény Nemzeti Unio a Szent Korona című lapban megfogalmazott ígéretét igazán komolynak kell-e tekintetünk. Ezt döntse el a hallgató:
- A Keresztény Nemzeti Unio választási győzelme esetén a Nyugat elengedi a 20 milliárdos államadósságot. Megszűnik Magyarország gazdasági kirablása és kifosztása. Nemzeti kormány alakul, hazánk tagja lesz az Európai Közösségnek. Létrejöhet az önálló, független Erdély. Az orosz csapatok azonnal kivonulnak Magyarországról. Visszaállítjuk a történelmi Magyarországot. Befejeződik az 1956-os forradalom és szabadságharc vér nélkül, egyetlen nagy nemzeti akarással. A magyar nép kezében van a döntés és cselekvés joga - olvashatjuk a Szent Koronában. (folyt.)
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Választások előtt - 2. folyt.
|

És mindezek elérése érdekében a választópolgárnak csak annyit kell tennie, hogy a Keresztény Nemzeti Unio jelöltjeire voksol. Lám, ilyen egyszerű
A nyilvántartásba vett, vagy bejegyzés alatt álló pártok listáján hat olyan párt szerepel, amelynek nevében ott áll a kereszténydemokrata jelző. Az ember azt gondolná, hogy egy országban, ahol 40 évi kommunista uralom volt, hosszan kellene magyarázni, melyek is a keresztény értékek, anélkül, hogy akár ateisták, akár más vallásúak kizártnak éreznék magukat. Ám az elnevezések kiagyalóit ez nem zavarja.
A Kelet Népe Párt ugyanúgy a keresztény erkölcs védelmében száll síkra, mint például a Kereszténydemokraták Szövetsége. És szavazópolgár legyen a talpán, aki kiismeri magát ennyi irányzat között. Vagy lehet, hogy szándékos a zavarkeltés? Hogy történelmi, nagy pártok árnyékában is érdemes, lehet boldogulni? Mindenesetre tanulságos a Kereszténydemokraták Szövetségének választási műsora, amelyből kiderül, milyen pofonegyszerű dolog is a politika. Nem kell mást tenni, mint megvalósítani a népakaratot. Hogy az pontosan mi is, hogy mi különbözteti meg a lakóközösség helyi és országos érdekét, akaratát, azzal adós marad a párt. Azt akarja, hogy a Parlament - idézünk - "valóban az ország háza legyen, a parlament legyen mindig nyitva minden magyar számára, legyen állampolgári jog, hogy ésszerű időpontban bárki, bármikor beléphessen oda".
A görög démoszok világába vezető idealizmus aligha lehet alkalmas arra, hogy végrehajtsa a rendszerváltást, amiben egyébként a legtöbb párt egyetért.
És azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a rendszerváltás kimondásától visszariadó pártok programcsonkjai, ha megvalósulnának, felérnének egy rendszerváltással. De ez nem az egyetlen ellentmondása közéletünknek.) (folyt.)
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Választások előtt - 3. folyt.
|

A Kereszténydemokraták Szövetségének decentralizáló elképzelései után egy másik párt következzék, amely a többihez hasonlóan ugyancsak abból indul ki: az ország lakosságának lényegében teljes egésze elégedetlen helyzetével, ezért könnyen lehet érzelmi húrokat pengetni.
Kinek ne lenne fontos az egészsége? És különben is, hálás dolog a szocializmus 40 éves gyakorlatával lejáratott egészségügybe belerúgni? A Magyar Egészségpárt múlt év augusztusában alakult meg, és bár csak 10 taggal indult, de komoly bázisául szolgált a Józan Élet egészség- és családvédő országos szövetség, amelynek 120 ezer tagja van.
Általánban ritka, hogy egy tetszőleges, nem politikai cél érdekében szövetkezők az országos politika gondjaiból is részt akarjanak vállalni. Nehéz a demagógia vádját kikerülni az egészségügy javításáért fellépőnek, sőt, akik keményebben fogalmaznak, azok azt mondják: nem tisztességes politikai cél érdekében felhasználni az egészségügyet.
Nehéz eldönteni - a Magyar Egészségpárt megnyilatkozása ismeretében - hogy mennyiben viszi a pártot saját szociális elkötelezettsége, és mennyiben a politikai lendület. Joggal tehetjük fel a kérdést: ha valóban csak - mint ahogyan állítják - a lakosság kétségbeejtő egészségi állapota ösztönözte a párt alapítóit a kezdeményező tettekre, akkor miért vallanak színt más, olyan fontos politikai kérdésekben is, amelyek alkalmasak szimpátia felkeltésre bizonyos társadalmi rétegekben? Ilyen például a garantált semlegesség, vagy Erdély helyzetének rendezése akár önálló szövetségi államként.
Ez már politikai program, különféle elemek összakapcsolása, amelyre könnyen mondhatja bárki, hogy a választási kampány célját szolgálja, de a párt ettől még nem párt, fajsúlya könnyűnek találtatik. (folyt.)
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Választások előtt - 4. folyt.
|

Problematikus a párt koalíciós hajlandósága is, amelyből jóindulatú naívitásra kell gondolnunk. Az Egészségpárt hajlandó például a Magyar Szocialista Párt jelöltjeit támogatni, ha azok választási hadjáratuk során felkarolják az Egészségpárt céljait. A párt vezetőinek ilyen irányú nyilatkozatait megerősíti a választmány elvi álláspontja:
- A közelgő választáson csak olyan képviselő juthasson mandátumhoz, aki józan életet él. A szövetség annak arányában támogatja bármelyik párt jelöltjét, amennyire az programjában felkarolja a népegészség és a családok ügyét.
- A Magyar Egészségpárt programja anélkül ígér, hogy pontosan körvonalazná, hogyan is képzeli el a megvalósítását. Azoknak a pártoknak a hibájába esik, amelyek lefestik az ideális társadalom képét, s láthatólag csak arról feledkeznek el, hogy gazdaságpolitikai koncepció nélkül nincsen szociálpolitika sem.
Végül is arról van szó, hogy a Magyar Egészségpárt olyan hangzatos jelszavakat fogalmaz meg, amelyek úgy tűnnek, mintha a saját találmányai lennének. Pedig lehet, hogy más pártok éppenséggel felelőtlennek tartanák az életszínvonal ilyen mértékű emelésével kecsegtetni a választókat.
Hogyan képzeli el a párt a szociális biztonság megteremtését?
- Megfelelő lakáskörülmények, bérreform, inflációellenes politika, társadalombiztosítási reform, piaci elvek és szociális szempontok szerint.
A párt felvállalja a munkanélküliség elleni küzdelmet, célja, hogy a munkához való jog és a gyermekgondozási segély állampolgári jog legyen. Ellenzi a nyugdíjkorhatár emelését.
A párt teret kíván biztosítani a lakosság életkörülményeit érintő természetátalakítások előzetes megvitatására, fellép mindenfajta környezetszennyezés ellen, beleértve a tudati, szellemi környezetszennyeződést is. (folyt.)
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Választások előtt - 5. folyt.
|

- A szocialista állami egészségpolitika - jóllehet régebben látványos sikereket ért el - mára ugyanúgy a kudarcágazatok közé tartozik, mint a gazdaság ágazatai. Ezt a statisztikák bizonyítják : 33 ország adatai alapján a magyar férfiaknak van a legrövidebb élettartamra kilátásuk.
- Mintha csak ezt a gondolatát folytatná a Haza Párt. Beteg a nemzet fája - húzza meg a vészharangot, és a megoldás természetesen az, ha a választó a Haza Pártra voksol.
- Vissza kell állítani jogaiba a nemzeti hagyományokban gyökerező, a keresztény erkölcs elveire épülő családot és a Szent István-i állameszmét.
- A nemzeti hagyományokban gyökerező család homályos üzenetének sajnos több olvasata is lehet, egyik sem hízelgő. Képviselői felbukkantak már a harmincas években is, eltúlozva a nemzeti öntudat kívülről gerjeszthető, és ettől országépítő tettekre sarkalló hatását.
A párt egyébként kevés konkrétumot ígér, és amit állít, az sem igen hasonlít politikai programra.
- Az állam önkorlátozott demokrácia legyen az egyéni képességek szabad kifejtésére, az eredmények igazságos elosztására. A javakból csak a végzett munka arányában részesülhessen bárki. Ellene vagyunk a túlzott meggazdagodásnak és az elszegényedésnek egyaránt. A társadalmi igazsának kell érvényesülnie - mondja a Haza Párt, és azon már meg sem lepődünk, ha közli velünk: bennünket nem az egyéni-, nem is a pártérdek vezet, a hazát akarjuk szolgálni.
- Alighanem az ország legifjabb pártja a Nemzedékek Pártja - természetesen alapítását tekintve és nem tagságának életkorát. A január végén alakult párt elsősorban a nyugdíjasok és családosok parlamenti érdekvédelmére készül. (folyt.)
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Választások előtt - 6. folyt.
|

Szinte természetes, hogy akad párt, amelyik a közel két és fél milliós nyugdíjas tábort közelíti meg, hiszen a szavazópolgárok mintegy 30 százalékát képviselik ők.
Úgy tűnik, a pártban főleg közgazdászok, pénzügyi szakemberek tevékenykednek. Ezt abból gondoljuk, hogy hatalomra kerülésük esetén monetáris eszközökkel óhajtják az elakadt gazdasági szekeret kihúzni a kátyúból.
Kérdés: ha megadóztatják - mint ahogyan tervezik - a Magyar Nemzeti Bank kamatjövedelmét az 55 százalékos jövedelemadóval, akkor lehet, hogy a költségvetés gazdagabb lesz 90 milliárd forinttal, de mi fogja útját állni az inflációnak?
Hasonló pénzügyi manőverekkel a Nemzedékek Pártja az OTP-t is meg tudná fosztani mindennapi betevőjétől, csekély 70-80 milliárdról van szó, és ebből évi 50 ezer lakást építene a rászorulóknak.
Az pedig már csak amolyan ráadás, hogy csökkentenék a gyógyszerek árát, bevezetnék az otthoni ápolási díjat, és fenntartanák a nyugdíjak és családi pótlékok reálértékét.
A kísérlet érdekes lenne, bár talán inkább kellene igazat adni a Vállalkozók Pártjának, ami azt mondja, hogy az országnak egy millió vállalkozóra van szüksége. Harsányi Gábor színművész mondta ezt a párt választási műsorában, aki maga is vállalkozó, ha másra nem, hát arra, hogy a pártot képviselje a választásokon.
A párt jelszava: privatizáció és reprivatizáció.
- A kibontakozás útján nagyon fontos, hogy valós tulajdonosok jöjjenek létre. Csak az ő személyük és csoportjaik biztosíthatják azt, hogy megvalósulnak azok a feltételek az ipar, a mezőgazdaság, s egyéb más területeken, amely a felelősségteljes gazdálkodáshoz nélkülözhetetlenek. (folyt.)
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Választások előtt - 7. folyt.
|

Az átalakulást lassítja, eddig gátját alkotta az a tény, hogy a leépülésre kerülő ágazatok munkaerői tőkéi, állóeszközei átcsoportosításához nincsenek előkészítve a húzóágazatok. Ilyen körülmények között valóban nagy a reális veszély a nagyarányú munkanélküliségre. Ezért maradéktalanul hozzá kell látnunk hazánk történelmi és földrajzi adottságaiból következő lehetőségek maradéktalan fejlesztéséhez. Ilyen terület a mezőgazdasági termelés, és a hozzá szorosan kapcsolódó mezőgazdasági termékfeldolgozó ipar, valamint az annak hazai gyártására szakosodott gépipar.
- A Vállalkozók Pártjának egyelőre még csak arra volt lehetősége, hogy felszólította tagjait: bojkottálják az Ingatlanközvetítő Vállalat intézkedését, amellyel száz százalékkal felemelte az üzletek, műhelyek bérleti díját. Konstruktívabb javaslata viszont még nincsen a Vállalkozók Pártjának. Arra hivatkozik a vezetőség, hogy kiforrott gazdasági programmal majd csak azt követően áll elő, ha már ismert lesz az új parlament összetétele. Furcsa érvelés, hiszen a választónak most kell döntenie.
Tudjuk, hogy ilyenkor a pártok székházai - nem, legyünk szerényebbek, hiszen ezek sok esetben csak egy irodából állnak - felbolydult méhkashoz hasonlítanak. Négy hét múlva választás, sok évi szervező munkát, felkészülést nem lehet ennyi idő alatt behozni.
De minden pártnak egyforma a felelőssége abban, hogy ne járassa le a választást, a demokrácia iskoláját. (folyt.)
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Választások előtt - 8. folyt.
|

A szétforgácsolt pártok, a programcsonkok, a bizonytalan és homályos elképzelések hitelrontóak. A mostani választás nagy tanulsága az lesz - és ez minden pártra vonatkozik -, hogy a választót csak egyszer lehet becsapni. Ez az a tanulság, amit még nem érzekelnek eléggé a pártok, és tudjuk, hogy sokan gondolkodnak úgy: a mai, cseppfolyós, naponta változó politikai közélet nem teszi lehetővé, hogy hosszútávra lehessen tervezni, az első kormánynak nem adnak túl sok időt, máris a következő választást emlegetik. Kívánjuk, ne nekik legyen igazuk +++
1990. február 24., szombat
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|