Rendszerváltás és az MTI

	Magyar agrárpolitika
(Rajki László) München, 1989. február 26. (SZER, Földközelben) - Hogyan került ismét a csizma az asztalra? Miért éppen a néhány hónapja még budapesti tanácselnök Iványi Pál terjesztette elő az úgynevezett új agrárpolitikai téziseket? Nincs az MSZMP-nek egy tisztességes agrárpolitikusa, vagy annyira nem tartják fontosnak a mezőgazdaságot, hogy azt minden fővárosi funkcionárius felügyelheti? Ez a formai hiba eleve megkérdőjelezi a beharangozott gyökeres reformot. Másrészt viszont a folyamatosság is ott trónolt az ülésteremben. Ugyanaz a Kádár elnökölt az 1989-es agrártézisek ismertetésénél, aki az eddig szentírásnak számító 1957-eseket elfogadtatta, betartatta. Ez a 32 év az átmeneti látszateredmények ellenére, súlyos csődbe sodorta a mezőgazdaságot, előre vetíti a politikai válság árnyékát. Ez kényszerítette lépésváltásra az MSZMP-t, de az állampolgárok körében egyre kisebb befolyással bíró hatalmi csoportosulás mégis, a régi gyakorlatot követve, úgy próbálja meg eladni saját agrárpolitikai téziseit, mintha azok az egész országra érvényesek lennének. Szintén furcsának tartom, hogy a KB ülés megelőzte a TOT rendkívüli kongresszusát, így kényszerítve a téeszek tagságát, hogy az általa megszabott úton - tehát az úgynevezett szocialista nagyüzemi mezőgazdaság javított kényszerpályáján haladjon. Egyébként számos figyelemre méltó javaslat is elhangzott, például a külkereskedelmi elképzelésekről, de elfelejtették megemlíteni, hogy a magyar mezőgazdaság tönkretételéhez nagymértékben hozzájárult a KGST kényszerzubbonya, és ha az áruforgalom a meglévő, piactalan alapokon folytatódik, ( különösen ha a Szovjetunióval a kapcsolatok bővítését tervezik), akkor minden kibontakozási kezdeményezés eleve kudarcra ítéltetett. Beck Tamás - a nyugati protekcionizmust szapulva - európai politikusokat idézett, akik szerint ideje volna már, hogy a Közös Piac tehenei füvet ennének, és nem támogatást. Viszont az érem másik oldala, hogy szerintem ideje lenne már, hogy a magyar tehenek füvet legeljenek - és ne elvonást. Erről is szó esett a vitában, de valahogy hiányzott a hitel, a meggyőző erő a szándékok valódiságáról. Mert hiába beszél őszintének tűnőén mondjuk Burgert Róbert az érdekvédelem átalakításának szükségességéről, vagy Szabó István a téeszek átalakításáról, (szó szerint idézem: "Ne adj Isten - akár parasztgazdasággá") - ez már azért is gyanús, mert eddig ennek pontosan az ellenkezőjét képviselték, és a hatalom tüzénél az érdekvédelem ürügyén a saját pecsenyéjüket sütögették. Jól hangzó utalások történtek az egyéni termelés, a kis magánvállalkozás egyenjogúsítására, a földforgalom felszabadítására is - de mindezt szintén megkérdőjelezi, hogy az első napirendi pont tárgyalásánál nem kerültek szóba olyan alkotmányos módosítások, amelyek garantálják a föld-magántulajdon sérthetetlenségét, elidegeníthetetlenségét. Ezek nélkül pedig nem oszlik el a falvak népének bizalmatlansága, még akkor sem, ha megteremtenék a kisparaszti gazdálkodás pénzügyi, tárgyi, politikai feltételeit - amiben az eddigi tapasztalatok alapján, az ígéretek ellenére is joggal kételkedhetünk. +++ 1989. február 26., vasárnap
Vissza » A hírhez kapcsolódik »