|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának közleménye (1. rész)
"FELOSZTOTT MŰSORIDŐ
A Magyar Televízió 1-es csatornáján, valamint a Magyar Rádió
Kossuth adóján február 26-tól március 23-ig az alábbiak szerint kell
műsoridőt biztosítani.
Február 28. és március 9. között a Magyar Televízió 1-es
csatornáján minden hétfőtől minden péntekig a 19.30-as Híradó és az
azt követő reklámblokk után legfeljebb 15 percet, a Magyar Rádió
Kossuth adóján minden hétfőtől minden péntekig 6.00-7.30 között
legfeljebb 15 percet kell a választáson jelöltet állító pártok
rendelkezésére bocsátani abból a célból, hogy a pártok 2-2 percben
ismertethessék választási felhívásukat. A felhívások elhangzásának
sorrendjét a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
A Magyar Televízió 2-es csatornáján, a Petőfi, illetve a Bartók
rádióban, valamint a körzeti műsorokban a pártoknak felosztott
mősoridő nem adható. A pártok között felosztott választási műsorban
szereplő párt nevét a napilapokban fel kell tüntetni.
Március 23-ig, hétköznapokon, összesen 10 alkalommal, legfeljebb
1-1 órás tematikus fórumra, vitaműsorra kerüljön sor a Magyar
Televízió 1-es csatornáján, az első főműsor után, az országos listát
állító pártok részvételével. Az egyes pártok részvételi
lehetőségeit, a vitában résztvevő pártok számát, a vita témáit és a
vitában való részvétel egyéb szabályait - a jelöltállítás arányait
figyelembe véve - a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
"
SZER, Késő esti világhíradó:
Az esztergomi Suzuki
" A Magyarország iránti japán érdeklődés szimbólumának nevezte a
nagykövet a Suzuki vállalat múlt havi döntését, hogy 140 millió
dolláros beruházással autógyárat épít Esztergomban. A közös
vállalkozásban a Suzukin és a magyarokon kívül a Világbank egyik
ügynöksége is részt vesz. A végső megállapodás aláírására
előreláthatólag idén nyáron kerül sor, és a termelés beindítását
1992-re tervezik. Kezdetben csupán 12 ezer gépkocsit állítanak elő
évente, de arra számítanak, hogy ez a szám a századfordulóra eléri
az évi 100 ezer egységet.
A Suzuki vállalat előbb a már meglévő magyarországi gyárak
átalakítását fontolgatta, majd a legkorszerűbb tervek alapján
megépítendő új gyár létesítése mellett szállt síkra. De nemcsak az
épületek lesznek újak, hanem Suzukiék feltehetően olyan munkásokat
is fognak toborozni, akiknek nincs előzetes autógyári tapasztalata.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz III. kongresszusa
|
1990. június 2., szombat - A Budai Parkszínpadon szombaton folytatódott a Fidesz III. kongresszusa. A tanácskozás résztvevői úgy határoztak, hogy a plenáris ülésen együttesen tárgyalják meg a választmány beszámolóját, illetve a tanács által pénteken kiosztott bizottsági anyagot, amelynek megállapítása szerint a szövetség pénzügyi-gazdasági tevékenységében ,,hatalmas mértékű gondatlanság és felelőtlenség,, tapasztalható. Az utóbbi anyag, amely egy néhány napos vizsgálat megállapításait igyekszik csokorba szedni, megtárgyalására a választmány is javaslatot tett, tekintettel a benne megfogalmazott vádakra.
A választmányi beszámoló első részét Fodor Gábor terjesztette elő, s ebben összegezte a Fidesz októberi, II. kongresszusa óta végzett szervezeti munkát. Hangsúlyozta: azzal, hogy a Fidesz politikai mozgalomból a választásokon induló párttá váljon, át kellett alakítani a szövetség szervezetét, struktúráját. Ez igazodott a decemberben kidolgozott választási kampány stratégiájához. A Fidesz célja - amit végül is sikerült elérnie - az volt, hogy minden megyében és Budapesten képes legyen listát állítani, ehhez pedig ezeken a helyeken ki kellett alakítani az aktívan működő Fidesz-csoportokat, hogy a fiatal demokraták sehol se veszítsenek szavazatokat. Fodor Gábor az 1990-es év Fidesz-tevékenységének legjellemzőbb vonásaként azt nevezte meg, hogy sikerült kialakítani a szervezet sajátos arculatát.
Deutsch Tamás a választmány pénzügyi beszámolójához fűzött szóbeli kiegészítést, valamint a vihart kiváltó bizottsági anyagról szólt. Cáfolta annak alapvető megállapítását, miszerint a Fidesz pénzügyi-gazdasági tevékenységében hatalmas mértékű gondatlanság és felelőtlenség lenne tapasztalható. Kifejtette: az említett dokumentumban összesen szereplő 70 tényállítás 90 százaléka nem felel meg a valóságnak, ezek közül a leglényegesebbeket adatokkal igyekezett cáfolni. (MTI)
1990. június 2., szombat 12:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|