|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának közleménye (1. rész)
"FELOSZTOTT MŰSORIDŐ
A Magyar Televízió 1-es csatornáján, valamint a Magyar Rádió
Kossuth adóján február 26-tól március 23-ig az alábbiak szerint kell
műsoridőt biztosítani.
Február 28. és március 9. között a Magyar Televízió 1-es
csatornáján minden hétfőtől minden péntekig a 19.30-as Híradó és az
azt követő reklámblokk után legfeljebb 15 percet, a Magyar Rádió
Kossuth adóján minden hétfőtől minden péntekig 6.00-7.30 között
legfeljebb 15 percet kell a választáson jelöltet állító pártok
rendelkezésére bocsátani abból a célból, hogy a pártok 2-2 percben
ismertethessék választási felhívásukat. A felhívások elhangzásának
sorrendjét a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
A Magyar Televízió 2-es csatornáján, a Petőfi, illetve a Bartók
rádióban, valamint a körzeti műsorokban a pártoknak felosztott
mősoridő nem adható. A pártok között felosztott választási műsorban
szereplő párt nevét a napilapokban fel kell tüntetni.
Március 23-ig, hétköznapokon, összesen 10 alkalommal, legfeljebb
1-1 órás tematikus fórumra, vitaműsorra kerüljön sor a Magyar
Televízió 1-es csatornáján, az első főműsor után, az országos listát
állító pártok részvételével. Az egyes pártok részvételi
lehetőségeit, a vitában résztvevő pártok számát, a vita témáit és a
vitában való részvétel egyéb szabályait - a jelöltállítás arányait
figyelembe véve - a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
"
SZER, Késő esti világhíradó:
Az esztergomi Suzuki
" A Magyarország iránti japán érdeklődés szimbólumának nevezte a
nagykövet a Suzuki vállalat múlt havi döntését, hogy 140 millió
dolláros beruházással autógyárat épít Esztergomban. A közös
vállalkozásban a Suzukin és a magyarokon kívül a Világbank egyik
ügynöksége is részt vesz. A végső megállapodás aláírására
előreláthatólag idén nyáron kerül sor, és a termelés beindítását
1992-re tervezik. Kezdetben csupán 12 ezer gépkocsit állítanak elő
évente, de arra számítanak, hogy ez a szám a századfordulóra eléri
az évi 100 ezer egységet.
A Suzuki vállalat előbb a már meglévő magyarországi gyárak
átalakítását fontolgatta, majd a legkorszerűbb tervek alapján
megépítendő új gyár létesítése mellett szállt síkra. De nemcsak az
épületek lesznek újak, hanem Suzukiék feltehetően olyan munkásokat
is fognak toborozni, akiknek nincs előzetes autógyári tapasztalata.
"
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet nemzetiségi problémák
|
-----------------------------
München, 1990. január 17. (SZER, A mai nap) - A Kaukázuson túli nemzetiségi problémákkal Kovács Kristóf foglalkozik következő hírmagyarázatunkban:
- A peresztrojka elszánta magát az önvédelemre - hangzik a hivatalos indoklás lényege és így értékelik a döntést Washingtonban is. Az amerikai elnöki hivatal - illetve a nevében nyilatkozó Fitzwater, a Fehér Házi szóvivője - ugyanis megértéséről biztosította Gorbacsovot, mindössze annyit fűzve hozzá a kommentárhoz: remélik, hogy a szovjet csapatok nem lesznek erőszakosabbak a kelleténél.
Geraszimov, a szovjet külügyi szóvivő a rendkívüli állapot meghirdetésének bejelentésekor hangsúlyozta is, hogy az ilyenkor szokásos intézkedések: a cenzúra, a kijárási tilalom, a rendőri szervek hatáskörének ugrásszerű növekedése, egyáltalán nem mond ellent a glasznosztynak - éppen ellenkezőleg, csak így lehet elejét venni a reformokat fenyegető anarchiának.
A térségbe tegnap ötezer katona és hatezer belügyi milicista érkezett, de megerősítették az iráni határon állomásozó - a KGB-hez tartozó - határőregységeket is. A kérdés ennek ellenére elsősorban az: sikerül-e gátat vetni a további vérengzésnek?
Az egymással szemben álló felek ugyanis a jelek szerint a végsőkig elszánták magukat. Nem elégszenek meg azzal, hogy kifosztják a fegyverraktárakat, de gránátvetőket, helikoptereket, sőt Azerbajdzsánban tankokat is zsákmányoltak a rendfenntartó erőktől.
Utóbbiakat azóta sikerült visszaszerezni, de a szovjet televízióban bemutatatt felvételek tanúsága szerint a helikopterek változatlanul ott repülnek a - más kifejezés nemigen illik rá - csataterek felett, ahol az örmények és azeriek gépfegyverekkel és aknavetőkkel lőnek egymásra. (folyt.)
1990. január 17., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Szovjet nemzetiségi problémák - 1. folyt.
|
De nincs béke a hátországban sem. Bakuból, Azerbajdzsán fővárosából továbbra is menekülnek az örmények - már akik tudnak. Egyes jelentések szerint az azerbajdzsáni népfront blokád alá vette a repülőteret és a pályaudvart, hogy megakadályozza a menekülést.
A népfront cáfolta ezt a hírt; mindössze néhány járatot kellett törölni - egészítették ki szűkszavúan a cáfolatot.
Baku mellett, Sztyepanakertben, Karabah fővárosában a legaggasztóbb a helyzet. Mindkét városban valóságos pogrom folyik. Fegyveres bandák vadásznak az örményekre, feldúlják a lakásaikat, fosztogatnak, gyújtogatnak és gyilkolnak. A zavargások kezdete óta már 56-an haltak meg. 28 örmény, 9 azerbajdzsáni, a rendfenntartó erők két tagja, a többieket még nem azonosították. A halottakon kívül 156 sebesültje is van a vérengzéseknek - jelentette be a moszkvai belügyminisztérium.
Az Iszvesztyija pedig arról számol be, hogy a rendfenntartó erők Karabahban több mint háromezer lőfegyvert koboztak el, és mintegy 26 ezer embert vettek őrizetbe; a lakosság egyhatodát.
A térségből érkezett jelentések, amelyeket független forrás nem erősíthetett meg, mert a külföldi újságírókat a rendkívüli állapotra hivatkozva kitiltották innen - egyértelműen polgárháborúról beszélnek, még ha Geraszimov cáfolta is a kifejezés jogosságát. (folyt.)
1990. január 17., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Szovjet nemzetiségi problémák - 2. folyt.
|
A térség másik feszült szakaszán az azerbajdzsáni-iráni határ mentén is folytatódnak a zavargások. Hamarosan szovjet küldöttség utazik Teheránba, hogy a kishatár-forgalmat szabályozó intézkedések enyhítéséről tárgyaljon - az itt élő azeriek azonban már megoldották ezt a kérdést. Már korábban lebontották a határ mintegy 200 kilométeres szakaszát, és rendszeresen átkelnek a két országot elválasztó folyón, ismerkednek az Iránban élő azeriekkel és az iráni életmóddal, majd visszatérnek.
A transz-kaukázusi polgárháború az eddigi legkomolyabb kihívás a peresztrojka , illetve Gorbacsov ellen - állítják külföldi és szovjet elemzők egybehangzóan. Az anarchia - amelyet a gazdaság egyre mélyülő válsága kísér - növelheti az erős kezű vezetés, illetve vezető iránti igényt. Ez viszont a reformok folytatását veszélyeztetheti. +++
1990. január 17., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|