|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának közleménye (1. rész)
"FELOSZTOTT MŰSORIDŐ
A Magyar Televízió 1-es csatornáján, valamint a Magyar Rádió
Kossuth adóján február 26-tól március 23-ig az alábbiak szerint kell
műsoridőt biztosítani.
Február 28. és március 9. között a Magyar Televízió 1-es
csatornáján minden hétfőtől minden péntekig a 19.30-as Híradó és az
azt követő reklámblokk után legfeljebb 15 percet, a Magyar Rádió
Kossuth adóján minden hétfőtől minden péntekig 6.00-7.30 között
legfeljebb 15 percet kell a választáson jelöltet állító pártok
rendelkezésére bocsátani abból a célból, hogy a pártok 2-2 percben
ismertethessék választási felhívásukat. A felhívások elhangzásának
sorrendjét a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
A Magyar Televízió 2-es csatornáján, a Petőfi, illetve a Bartók
rádióban, valamint a körzeti műsorokban a pártoknak felosztott
mősoridő nem adható. A pártok között felosztott választási műsorban
szereplő párt nevét a napilapokban fel kell tüntetni.
Március 23-ig, hétköznapokon, összesen 10 alkalommal, legfeljebb
1-1 órás tematikus fórumra, vitaműsorra kerüljön sor a Magyar
Televízió 1-es csatornáján, az első főműsor után, az országos listát
állító pártok részvételével. Az egyes pártok részvételi
lehetőségeit, a vitában résztvevő pártok számát, a vita témáit és a
vitában való részvétel egyéb szabályait - a jelöltállítás arányait
figyelembe véve - a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
"
SZER, Késő esti világhíradó:
Az esztergomi Suzuki
" A Magyarország iránti japán érdeklődés szimbólumának nevezte a
nagykövet a Suzuki vállalat múlt havi döntését, hogy 140 millió
dolláros beruházással autógyárat épít Esztergomban. A közös
vállalkozásban a Suzukin és a magyarokon kívül a Világbank egyik
ügynöksége is részt vesz. A végső megállapodás aláírására
előreláthatólag idén nyáron kerül sor, és a termelés beindítását
1992-re tervezik. Kezdetben csupán 12 ezer gépkocsit állítanak elő
évente, de arra számítanak, hogy ez a szám a századfordulóra eléri
az évi 100 ezer egységet.
A Suzuki vállalat előbb a már meglévő magyarországi gyárak
átalakítását fontolgatta, majd a legkorszerűbb tervek alapján
megépítendő új gyár létesítése mellett szállt síkra. De nemcsak az
épületek lesznek újak, hanem Suzukiék feltehetően olyan munkásokat
is fognak toborozni, akiknek nincs előzetes autógyári tapasztalata.
"
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-küldöttgyűlés - visszhang
|
Budapest, 1989. október 29. vasárnap (Reuter/DPA/APA) - Az SZDSZ küldöttgyűléséről elsőként tudósító világhírügynökségek azt emelték ki, hogy a tanácskozás az ellenzéki erők egységét, az MSZP ellenzékbe szorítását sürgette.
A DPA tudósításának élén azt a kijelentést idézte, amely szerint Magyarországot csak ellenzéki pártokból álló és a kommunistákat ellenzékbe kényszerítő kormány vezetheti ki a válságból. ,,A Szabad Demokraták Szövetsége, amely háromnapos értekezletén független politikai párttá alakult, részt kíván venni a jövő évi parlamenti választásokon és kész más ellenzéki szervezetekkel együtt folytatni a választási harcot, de semmilyen körülmények között sem hajlandó együttműködni a kommunistákkal,, - írta a DPA rövid tudósításában. Megemlítette, hogy a küldöttgyűlésen csak vezető testületet választottak, elnököt nem. A Reuter az ellenzéki erők összefogására buzdító felhívás kiemelésével kezdte anyagát, s idézte Tölgyessy Péternek a többi ellenzéki szervezethez intézett felszólítását, hogy ,,a fő csapást a kormányzó párt ellen intézzék,, , valamint azt a javaslatát, hogy az országgyűlési választásokat március 15-re tűzzék ki. A Reuter is megemlítette, hogy az SZDSZ kizárja a koalíció lehetőségét az MSZP-vel. Kis János, a "Szabad Demokraták ideológusa,, javasolta a nemzeti kerekasztal felújítását a politikai pártok választási támogatásának, a tömegtájékozatási eszközök feletti MSZP-ellenőrzés megszüntetése, s a gazdasági fellendülés programja ügyében - jelentette a Reuter. Az ellenzéki pártok közül az SZDSZ kívánja legegyértelműbben kapitalista rendszerrel felváltani a kommunizmust - írta a szervezetről a Reuter, míg a DPA akként jellemezte az SZDSZ-t, hogy főként értelmiségiekből áll, s hogy a magántulajdonon alapuló szabad piacgazdaság bevezetését szorgalmazza. Részletes és tárgyszerű tudósítást adott a tanácskozásról az APA osztrák hírügynökség, megemlítve, hogy azon részt vett az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) küldöttsége.+++
1989. október 29., vasárnap 21:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|