|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának közleménye (1. rész)
"FELOSZTOTT MŰSORIDŐ
A Magyar Televízió 1-es csatornáján, valamint a Magyar Rádió
Kossuth adóján február 26-tól március 23-ig az alábbiak szerint kell
műsoridőt biztosítani.
Február 28. és március 9. között a Magyar Televízió 1-es
csatornáján minden hétfőtől minden péntekig a 19.30-as Híradó és az
azt követő reklámblokk után legfeljebb 15 percet, a Magyar Rádió
Kossuth adóján minden hétfőtől minden péntekig 6.00-7.30 között
legfeljebb 15 percet kell a választáson jelöltet állító pártok
rendelkezésére bocsátani abból a célból, hogy a pártok 2-2 percben
ismertethessék választási felhívásukat. A felhívások elhangzásának
sorrendjét a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
A Magyar Televízió 2-es csatornáján, a Petőfi, illetve a Bartók
rádióban, valamint a körzeti műsorokban a pártoknak felosztott
mősoridő nem adható. A pártok között felosztott választási műsorban
szereplő párt nevét a napilapokban fel kell tüntetni.
Március 23-ig, hétköznapokon, összesen 10 alkalommal, legfeljebb
1-1 órás tematikus fórumra, vitaműsorra kerüljön sor a Magyar
Televízió 1-es csatornáján, az első főműsor után, az országos listát
állító pártok részvételével. Az egyes pártok részvételi
lehetőségeit, a vitában résztvevő pártok számát, a vita témáit és a
vitában való részvétel egyéb szabályait - a jelöltállítás arányait
figyelembe véve - a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
"
SZER, Késő esti világhíradó:
Az esztergomi Suzuki
" A Magyarország iránti japán érdeklődés szimbólumának nevezte a
nagykövet a Suzuki vállalat múlt havi döntését, hogy 140 millió
dolláros beruházással autógyárat épít Esztergomban. A közös
vállalkozásban a Suzukin és a magyarokon kívül a Világbank egyik
ügynöksége is részt vesz. A végső megállapodás aláírására
előreláthatólag idén nyáron kerül sor, és a termelés beindítását
1992-re tervezik. Kezdetben csupán 12 ezer gépkocsit állítanak elő
évente, de arra számítanak, hogy ez a szám a századfordulóra eléri
az évi 100 ezer egységet.
A Suzuki vállalat előbb a már meglévő magyarországi gyárak
átalakítását fontolgatta, majd a legkorszerűbb tervek alapján
megépítendő új gyár létesítése mellett szállt síkra. De nemcsak az
épületek lesznek újak, hanem Suzukiék feltehetően olyan munkásokat
is fognak toborozni, akiknek nincs előzetes autógyári tapasztalata.
"
|
|
|
|
|
|
|
Növekszik a Romániából menekültek száma
|
1989. május 4., csütörtök - A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága útiokmányának - az úgynevezett vöröskeresztes útlevél - ügyintézésével is foglalkozik mostantól a Magyar Vöröskereszt romániai menekülteket segítő irodája. A dokumentumot csak a Romániát elhagyók kérvényezhetik, s csupán akkor, ha birtokukban van annak az országnak a befogadó nyilatkozata, ahol letelepedni szándékoznak.
Nagy Örsné irodavezető és Kucsma Ilona, a Vöröskereszt munkatársa elmondták: hazánkba az elmúlt hetekben újból több menekült érkezett, s közülük minden harmadik személy román anyanyelvű. Növekszik azoknak a száma, akik új hazaként nem Magyarországot választják. A tovább utazni szándékozók többnyire az idegen ajkúak, akik egy részében valószínűtlenül szép kép él hazánkról, s ebben csalódva keresik boldogulásukat egy harmadik országban. Mások eleve átutazó helyként választják Magyarországot, azonban amíg helyzetük megoldódik, a magyar vendégszeretetet élvezik. Ellátásuk ugyanolyan, mint az erdélyieké. A romániai menekülteket segítő iroda az újonnan érkezőknek egyszeri gyorssegélyt ad. Az egyedül lévők, valamint a családfők 1500, a családtagok 1000 forintot kapnak a Vöröskereszt erre a célra létesített számlájáról. A lakossági adományokból összegyűlt használt ruhaneműből igény szerint válogathatnak. Ugyancsak az iroda gondoskodik takaróról, ágyneműről, tisztálkodási szerekről. Az iroda munkatársai háztartási felszerelés és bútoradomány közvetítését is vállalják. Mindezekre akkor kerülhet sor, ha az áttelepülők megkapták a magyarországi ideiglenes tartózkodási engedélyt. Az iroda segít a lakosság által felajánlott szálláshelyek közvetítésében is. Ilyen jellegű felajánlások az ország távolabbi megyéinek községeiből érkeznek, többnyire egész családoknak kínálva otthont. Ezekhez azonban munkaalkalom ritkán párosul. Az iroda tavaly 14.700, idén több mint 6000 menekültnek segített. Terveik között szerepel, hogy a befogadó állomásokon tisztasági csomagot, ruhát osztanak, a határállomásokra pedig - igény szerint - ruhaneműt küldenek. Munkájukhoz továbbra is nélkülközhetetlen a lakosság segítsége. A csekkszámlaszámuk változatlan: MNB 508-11468-0. (MTI)
1989. május 3., szerda 21:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|