|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának közleménye (1. rész)
"FELOSZTOTT MŰSORIDŐ
A Magyar Televízió 1-es csatornáján, valamint a Magyar Rádió
Kossuth adóján február 26-tól március 23-ig az alábbiak szerint kell
műsoridőt biztosítani.
Február 28. és március 9. között a Magyar Televízió 1-es
csatornáján minden hétfőtől minden péntekig a 19.30-as Híradó és az
azt követő reklámblokk után legfeljebb 15 percet, a Magyar Rádió
Kossuth adóján minden hétfőtől minden péntekig 6.00-7.30 között
legfeljebb 15 percet kell a választáson jelöltet állító pártok
rendelkezésére bocsátani abból a célból, hogy a pártok 2-2 percben
ismertethessék választási felhívásukat. A felhívások elhangzásának
sorrendjét a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
A Magyar Televízió 2-es csatornáján, a Petőfi, illetve a Bartók
rádióban, valamint a körzeti műsorokban a pártoknak felosztott
mősoridő nem adható. A pártok között felosztott választási műsorban
szereplő párt nevét a napilapokban fel kell tüntetni.
Március 23-ig, hétköznapokon, összesen 10 alkalommal, legfeljebb
1-1 órás tematikus fórumra, vitaműsorra kerüljön sor a Magyar
Televízió 1-es csatornáján, az első főműsor után, az országos listát
állító pártok részvételével. Az egyes pártok részvételi
lehetőségeit, a vitában résztvevő pártok számát, a vita témáit és a
vitában való részvétel egyéb szabályait - a jelöltállítás arányait
figyelembe véve - a pártközi egyeztető bizottság határozza meg.
"
SZER, Késő esti világhíradó:
Az esztergomi Suzuki
" A Magyarország iránti japán érdeklődés szimbólumának nevezte a
nagykövet a Suzuki vállalat múlt havi döntését, hogy 140 millió
dolláros beruházással autógyárat épít Esztergomban. A közös
vállalkozásban a Suzukin és a magyarokon kívül a Világbank egyik
ügynöksége is részt vesz. A végső megállapodás aláírására
előreláthatólag idén nyáron kerül sor, és a termelés beindítását
1992-re tervezik. Kezdetben csupán 12 ezer gépkocsit állítanak elő
évente, de arra számítanak, hogy ez a szám a századfordulóra eléri
az évi 100 ezer egységet.
A Suzuki vállalat előbb a már meglévő magyarországi gyárak
átalakítását fontolgatta, majd a legkorszerűbb tervek alapján
megépítendő új gyár létesítése mellett szállt síkra. De nemcsak az
épületek lesznek újak, hanem Suzukiék feltehetően olyan munkásokat
is fognak toborozni, akiknek nincs előzetes autógyári tapasztalata.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ceausescu újévi beszéde
|
Bukarest, 1989. január 1. vasárnap (TASZSZ/AFP) - Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, román államfő vasárnap jelezte, hogy Románia nem hajlandó aláírni a bécsi európai biztonsági és együttműködési utóértekezlet záródokumentumát a vallásszabadságra vonatkozó bekezdések miatt.
A bukaresti diplomáciai testület előtt mondott újévi beszédében kijelentette, hogy ,,Románia nem hajlandó olyan szöveget aláírni, amely 500 évvel ezelőtti állapotba, az inkvizició korába veti visza az emberiséget,,. Az emberi jogok tiszteletben tartása nem jelenti a bigott vallásossághoz, az obskurantizmushoz és a szolgasághoz való visszatérést, mondta Ceausescu. Kijelentette: Romániában szóba sem jöhet vallási szekták engedélyezése. Egyéb külpolitikai kérdésekről szólva azt hangoztatta, hogy Románia örülni fog, ha 1989-ben új leszerelési szerződések születnek, és Bukarest a vegyi fegyverek megsemmisítése, a katonai kiadások csökkentése mellett van. Belpolitikai sikon arról szólt, hogy a tervek további fejlődést és életszinvonal-emelkedést irányoznak elő. Ezzel összefüggésben minden román állampolgárt felszólított, hogy törekedjék jó eredményekre a munkában. +++
1989. január 1., vasárnap 17:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|