|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Alternatív csoportok hétvégi programjai
|
München, 1989. február 3. (SZER? Világhíradó - Hallgassák meg, hogy az alternatív mozgalmak és szervezetek milyen rendezvényére kerül sor a hét végén: - Február 4-én, szombaton délután 3 órakor a Magyar Demokrata Fórum tagtoborzó nagygyűlést tart a XVII. kerületi sportcsarnokban. Cím: Budapest, XVII. kerület, Péceli út 56. - Február 5-én, vasárnap délután 4 órakor a Jurta Színházban folytatódik a Szabad Demokraták Szövetségének Vívmányaink című sorozata. Téma: a közrend. Vita a Belügyminisztériumról, a rendőrségről és a jogállamról. A Szabad Demokraták Szövetsége meghívta a vitára a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Legfőbb Ügyészség és a Központi Bizottság illetékes osztálya képviselőit, valamint Fejti György KB-titkárt. - Ugyancsak vasárnap délután 6 órakor látható a Fekete Doboz című video-folyóirat 3. száma. A tavaly őszi tüntetésekről készült dokumentumanyag címe: Ítél a nép. A vetítés a Kassák Klubban lesz. Budapest, XIV. kerület, Uzsoki út 57. +++
1989. február 3., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|