|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-román párbeszéd - résztvevők nyilatkozatai (7. rész)
|
Smaranda Enache asszony, aki - mint ez közismert - határozottan kiállt a magyarság jogaiért, így nyilatkozott a találkozó előtt:
- Remélem, hogy mindkét fél őszintén elmondja a véleményét mindarról, amire a jövőben építeni lehet. Létre kell hozni egy nagyon konkrét programot, amelyen a jövőben dolgozhatunk, és remélem, hogy megnyugtathatjuk népeinket annak bizonyításával, hogy az értelmiség eszmét cserél, a történelmi kibékülésen dolgozik.
x Alkalamsnak tartja tehát az értelmiséget a szenvedélyek csillapítására?
- A román küldöttség tagjai nem egyformán gondolkodnak, vannak akik egyéni véleményeket képviselnek. Lehet, hogy kettős sikert érünk el: lehet, hogy a román résztvevők egymás közt is tisztázzák álláspontjukat, s a magyar féllel is párbeszédet alakítunk ki. Mindenesetre örülök, hogy létrejött ez a találkozó, amely szerintem nem marad hatástalan a két nép történelmére.
x Aktív szerepet kíván vállalni a politikában?
- Talán igen. Romániában a következő két évben az alkotmánnyal kell foglalkozni. Remélem, hogy egyes állásfoglalásaimmal elősegíthetem a demokratikus román alkotmány kidolgozását.
Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő a találkozó teremtette lehetőségekről elmondta az MTI-nek:
- Az európai értelmiséget mindig az jellemezte, hogy az indulatait a tudatával próbálta ellenőrizni. Azzal a különös fegyelemmel, amely a jogos indulatokat is megpróbálja korlátozni, alakítani. Remélem, hogy ez a beszélgetés is ennek az európai természetnek a jegyében fog lezajlani.
Tamás Gáspár Miklós képviselő, az SZDSZ ügyvivője elmondta:
- Remélem, hogy hosszú szünetek lesznek a tanácskozás során, mert egy tárgyaláson a szünetek a legfontosabbak. Bizonyára nemes hangvételű, békülékeny zárónyilatkozatot fognak itt elfogadni. Az a fontos, hogy az emberek ismerkedjenek meg egymással. Az a paradoxon is kialakulhat, hogy jobban megértethetem magam hozzám ideológiailag és politikailag közelebb álló román politikusokkal, mint egyes magyar partnerekkel. A dialógus valódiságának az lesz a jele, ha itt egyesek majd összevesznek. (MTI)
1990. március 19., hétfő 18:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|