|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Horn Gyula felszólalása a magyar-román értelmiségi csúcson
|
1990. március 19., hétfő - Magyar-román párbeszéd címmel hétfő reggel Budapesten megkezdődött tanácskozáson az első felszólaló Horn Gyula külügyminiszter, a rendezvény védnöke volt. A találkozó jelentőségét méltatva hangsúlyozta, hogy a rendezvény elősegíti a magyar és a román értelmiség európai színvonalú, civilizált párbeszédét. A két nép közötti párbeszéd megteremtése nem öncél: a jelenlegi európai helyzet lehetővé teszi, hogy a két ország új alapokra helyezze kapcsolatrendszerét. Ez egyben nagy felelősséget is ró a két ország kulturális, szellemi életének képviselőire, hiszen megnyílt előttük a lehetőség, hogy a maguk eszközeivel hozzájáruljanak egy új, demokratikus Európa felépítéséhez. Ezzel a történelmi lehetőséggel mindkét országnak élnie kell. Horn Gyula véleménye szerint a megbékélés, az együttműködés alapjainak megteremtéséhez feltétlenül szükség van arra, hogy a két ország szembenézzen a múlttal, s levonja annak tanulságait. A múlt ismerete alapján el kell takarítani az útból a ferdítéseket, hamisságokat, illetve a politikában évtizedeken át jelenlévő önzést. Szükség van arra is, hogy szakítsanak a hatalmi önzéssel, amely különösen a Ceausescu-rendszer alatt egészen a hatalmi tébolyig vezetett.
Magyarország az elmúlt év karácsonyán nagy örömmel fogadta a romániai forradalom hírét, s elsőként ismerte el az új vezetést. Ez is azt bizonyította, hogy a magyar népben nincs gyűlölség a román néppel szemben. A gyűlölködést az anakronisztikus politikai hatalom mesterségesen táplálta. A régi hatalom megdöntésével azonban most új alapokra lehet helyezni a magyar-román viszonyt. Magyarország egy demokratikus, stabil, az európai hagyományokra és értékekre épülő Románia létrejöttében érdekelt. A magyar és a többi kisebbség jogai csak egy ilyen demokratikus államban biztosíthatóak.
A magyar külügyminiszter ugyanakkor azt sem hallgatta el, hogy sok tekintetben nem igazolódtak hazánknak a romániai forradalommal kapcsolatos várakozásai. Igen lassú az előrehaladás a magyar-román viszony rendezésében. Tapasztalható az is, hogy a bukott diktatúra egyes személyiségei tovább működnek, s átmentik a magyarellenes politika némely elemét. Hangoztatta: közös érdek, hogy ne legyen szakadék a kinyilvánított politikai szándékok és a tettek között.
A nyitó felszólalás után megkezdődött a vita, amelyet a társelnökké megválasztott Csoóri Sándor író vezetett. A résztvevők megválasztották a szerkesztő bizottságot is: ez a tanácskozás tapasztalatai alapján várhatóan egy közös nyilatkozatot szövegez meg. (MTI)
1990. március 19., hétfő 11:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|