|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Hol lesz a Suzuki magyarországi gyára ?
|
1990. február 22., csütörtök - Hol építik fel a Suzuki Swift
személygépkocsik összeszerelésére alkalmas magyarországi üzemet?
Hetek óta ez a kérdés foglalkoztatja Esztergom és a megye vezetőit,
lakosságát.
Ez év januárjában ugyanis, amikor megalakították a Suzuki személygépkocsi gyártására a magyar-japán vegyesvállalatot, abban is megállapodtak, hogy Esztergomban, közvetlenül a Labor Műszeripari Művek melletti szabad területen építik fel az ötajtós, 1000 és 1300 köbcentiméteres motorral ellátott autók összeszereléséhez szükséges új üzemcsarnokot. Az esztergomiak nagy örömmel fogadták a hírt, hiszen az új gyár létesítése jó munkalehetőséget biztosítana a munkahelygondokkal küszködő városban.
A Komárom-Esztergom megyeiek viszont most aggodalommal figyelik az újabb fejleményeket, mert bizonytalanná vált a Suzuki gyár Esztergomba történő telepítése. Ugyanis újabb városok - például Pécs, Székesfehérvár és Dunaújváros - versenyeznek a Suzuki gyár letelepítésének jogáért, azzal érvelve, hogy ők jobb, olcsóbb infrastruktúrát biztosítanának az 1200 dolgozót foglalkoztató üzem létesítéséhez, működtetéséhez.
Az Autókonszern Rt. vezetői gondos mérlegelés után várhatóan márciusban döntenek arról, hogy melyik város kapja meg a kétségtelenül sok előnnyel járó gyárépítés jogát. A tervek szerint az építkezést még az idén megkezdik, s 1992 második felében indul majd a gyártás. Az ezt követő harmadik év végére évi 50 ezer autót gyártanának, melyből 30 ezret itthon értékesítenének. (MTI)
1990. február 21., szerda 21:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|