|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Füstbe ment milliárdok
|
Washington, 1990. február 22. csütörtök (AP) - Évente 52
milliárd dollárjába kerül az Egyesült Államoknak a dohányzás,
nagyrészt az egészségvédelmi kiadások miatt - közölte az amerikai
egészségügyi minisztérium.
A legtöbb ,,füstpénzt,, a legnépesebb állam, Kalifornia kell, hogy megfizesse, évente 5,8 milliárd dollárt. A legkevesebbe Alaszkának kerül a dohányzás, mindössze 82 millió dollárba, egyrészt mert gyéren lakott, másrészt pedig talán azért, mert tiszta a levegője.
A dohányzással összefüggő, vagy azzal legalábbis kapcsolatba hozható betegségek kezelési, gyógyítási költsége az Egyesült Államokban évente és fejenként 221 dollár. Ebbe a kiadásba természetesen a nem dohányzóknak is be kell szállni. Az Egyesült Államokban egyébként a hivatalos adatok szerint a felnőtt korú lakosság 29 százaléka dihányzik, s a szenvedély évente 390 ezer ember halálát okozza. +++
1990. február 21., szerda 21:03
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|