|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Roman - francia televízió
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. január 7. vasárnap (MTI-tud) - Petre Roman
ismét határozottan cáfolta, hogy a Szovjetuniónak bármi szerepe lett
volna a romániai fordulat előkészítésében. A román miniszterelnök a
TF-1 francia televízió vasárnap esti politikai programjában, a 7 Sur
7 című - valamelyest a Magyar Televízió A hét című műsorára
hasonlító - programjában vett részt. A műsort Bukarestből
sugározták.
Roman azt mondotta, hogy a népi forradalmat megelőzően ,,semmiféle kapcsolatot sem hoztak létre Gorbacsovval,,. Ceausescu megdöntését követően a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa képviseletében Militaru védelmi miniszter felvette a kapcsolatot a Szovjetunió katonai szerveivel, annak biztosítására, hogy adott esetben a román hadseregnek szállítsanak bizonyos fegyvereket, ezekre azonban végül is nem volt szükség. Mindkét fél úgy ítélte meg, hogy nincs szükség szovjet katonai beavatkozásra sem. A műsorban nyilatkozó Silviu Brucan szerint a Ceausescu-ellenes erők korábban megpróbáltak kapcsolatot találni Moszkvával. Brucan nem említett neveket, de elmondotta, hogy szovjet részről ugyan egyetértettek a román csoporttal, de semmiféle támogatást nem helyeztek kilátásba, abból kiindulva, hogy a Szovjetunió új politikájával összeférhetetlen lenne bármiféle beavatkozás, különösen a katonai intervenció.
A miniszterelnök az interjúban egyebek között kijelentette: nincs bizonyíték arra, hogy Temesvárott a hadereg egységei tüzeltek volna a lakosságra. A népfelkelés napjaiban a hadsereg ,,követte a polgári vezetés utasításait,,. A romániai helyzetről szólva Petre Roman kijelentette: a Román Kommunista Párt ,,kizárta magát a forradalomból,, , s ő magát ,,nem tekinti marxistának,,. ,,A Román Kommunista Párt helyzete közömbös számomra,, - mondotta. Ugyanakkor bírálta a Francia Kommunista Pártot, mert annak politikája szorosan kötődött a sztálinizmushoz, s a párt vezetése mindmáig nem vonta le ebből a tanulságokat. Mint mondotta, erre a következtetésre jutott már akkor is, amikor még Franciaországban folytatott tanulmányokat. +++
1990. január 7., vasárnap 20:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|