|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Igy kezdték az új esztendőt (2. rész)
|
Ami a labdarúgó-válogatottat illeti: Havasi Mihály, a nemzeti legjobbak ,,mindenese,,, titkára azzal volt elfoglalva, hogy az élvonalbeli klubok felkészülési időpontjairól szerzett be információkat.
- Mészöly Kálmán szövetségi kapitány arra kért, telefonáljam végig a 16 klubot, mert ő személyesen kívánja végiglátogatni az egyesületeket - tájékoztatott Havasi Mihály. - Az idei válogatott felkészülési program összeállítása céljából ez igen fontos, arról nem is beszélve, hogy a Vasas volt vezetőedzője elbeszélget majd arról, miként lehet javítani a magyar futball eredményeit.
x x x
Megmentőként várják a Speedo képviselőjét -----------------------------------------
A Magyar Úszó, Műugró és Műúszó Szakszövetségben Osváth Sámuel, a január 20-ai egyesülő közgyűlésig megbízott ügyvezető elsősorban pénzügyi kérdésekkel foglalkozott 1990 első munkanapján - ami az újonnan megalakult szövetségek jogállását tekintve szinte természetesnek mondható.
- Több csatornán is folynak a tárgyalások - kezdte Osváth Sámuel. - Először is szeretnénk végre tudni, hogy az OSH-tól mekkora központi támogatásra számíthatunk. Tavaly 1.825 milliót kaptunk, de akkor az a vízilabdára is vonatkozott, ők viszont - mint köztudomású - elszakadtak tőlünk. Ennél sokkal lényegesebb azonban az az összeg, amelyet a szponzoraink folyósítanak majd. Éppen ma, azaz kedden délután tárgyalunk dr. Gyökössy Gyulával, a HungarHotels vezérigazgatójával, akit Széchy Tamással együtt keresünk fel. Mondhatni létfontosságú, hogy sikerrel járjanak a megbeszélések.
Miért?
- Mert ezen múlik, hogy 6-án elutazhatnak-e legjobb úszóink a tiroli Söldenbe. Egyébként Széchy Tamással és Kiss Lászlóval közösen felállítottunk egy ,,preferencia-sorrendet,,. Az április elsejéig tervezett négy külföldi edzőtáborból - a söldeni, az ausztráliai, az amerikai és a kubai - az előbbit ítéltük meg a legkevésbé fontosnak, s ha kevés a pénz, akkor azt hagyjuk el. De erre a lehetőségre nem szeretnék gondolni. (folyt.köv.)
1990. január 2., kedd 10:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|