|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay: ,,lezárult a politikai emigráció korszaka,, (1.rész)
|
Császár Tibor és Köves Tibor, az MTI tudósítói jelentik:
London, 1989. október 26. csütörtök (MTI-tud) - ,,Lezárult a politikai emigráció korszaka Magyarország történetében,, - hangsúlyozta Pozsgay Imre államminiszter csütörtökön a londoni magyar nagykövetségen, ahol Angliában élő jeles magyarokkal találkozott. Nagy taps fogadta ezt a kijelentését, amelyhez hozzáfűzte: meg nem történtté nem tehetjük azokat az okokat, amelyek 1945 után a magyarok sokaságát késztették hazájuk elhagyására, de a múltbéli sérelmeket jóvátenni kötelességünk, s magyar kormány erre törekszik.
A magyar fesztivál megnyitása alkalmából Londonban tartózkodó Pozsgay Imre csütörtökön reggel Tom King védelmi miniszterrel folytatott eszmecserét. Ezután került sor a nagykövetségi találkozóra, amelynek résztvevői rendkívüli érdeklődéssel és a kérdeseikből is érezhető rokonszenvvel fogadták a magyar politikus tájékoztatóját. Pozsgay Imre röviden vázolta azokat a folyamatokat, amelyek során - mint mondotta - ,,egy hatalmon lévő párt Kelet-Európa történetében példátlan módon, golyózápor nélkül jutott el hatalmi monopóliuma, s végül önmaga felszámolásáig, utat nyitva a többpártrendszerű demokrácia előtt,,. A szigetországban élő magyarok kérdéseiben az otthon is élénken vitatott témák kerültek előtérbe, így például az alkotmánymódosítás jogi, politikai és társadalmi kihatásai, az egyházakhoz, illetve a nemzeti és vallási kisebbségekhez való viszony. Egy katolikus pap kérdésére válaszolva az államminiszter elmondotta, hogy minden 1945 utáni politikai pert, így a Mindszenty-ügyet is újravizsgálja az igazságszolgáltatás és a hercegprimás esetében az edddigi adatok ,,több, mint kétségessé teszik az egykori ítélet megalapozottságát,,. Egy kérdésre válaszolva bejelentette, hogy a magyar kormány kezdeményezni fogja európai értekezlet összehívását a nemzetiségek és kisebbségek védelmét szolgáló nemzetközi garanciák kidolgozására. (folyt.)
1989. október 26., csütörtök 16:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|