|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
- Mindszenty rehabilitálása - 1. folyt.
|
Habozás nélkül védelmezte az egyházat, ellenezte a totalitariánus társadalmat, és nem volt hajlandó megalkudni. A háború után Magyarország hercegprímásává nevezték ki. A monarchia híve volt, melyet véleménye szerint csupán átmenetileg szakítottak meg, és nem törölhettek el végleg. A kommunista hatóságok tűrhetetlennek találták Mindszenty tevékenységét, bár a bíboros sorsa talán másképp alakulhatott volna, ha hajlandó lett volna kompromisszumokra, tekintettel arra, hogy az egyház más vezetői hasonló eljárásban részesültek. Azok sem tudtak mindvégig mellette állni, akik csodálták határozottságát elveinek védelmében. Az amerikaiak, akik menedéket nyújtottak számára 1956-ban, örömmel fogadták a kelet-nyugati enyhülés jeleit, s 1971-ben megoldható lett, hogy elhagyja a budapesti nagykövetséget és száműzetésben éljen. Az ügyben közbenjáró VI. Pál pápát Mindszenty bírálta, amiért túlságosan a kelet-európai kommunista rezsim kedvében járt, és végül Mindszentyt megfosztották az esztergomi érseki címétől annak ellenére, hogy arról nem mondott le. Kétségtelenül a magyar történelem legkiemelkedőbb alakja, de nem könnyű határozottan megítélni. Ebben különösen az egyházi embereknek lesz nehéz dolguk. +++
1989. július 13., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|