|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP KB - lengyel visszhang
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. február 21. kedd (MTI-tud) - Rövid, tényszerű jelentésekben számolnak be a keddi lengyel napilapok az MSZMP KB hétfőn kezdődőtt üléséről, arról, hogy azon - betegsége után - ismét Kádár János, az MSZMP elnöke elnökölt. A lapok részleteket közölnek Fejti György beszámolójából az új alkotmány koncepciójáról, kiemelve: az új alkotmány a korábbinál lényegesen több figyelmet szentel majd az állampolgári jogoknak.
A PAP lengyel hírügynökség jelentésére támaszkodó írások nem tesznek említést arról, hogy az MSZMP KB szerint nincs szükség az MSZMP vezető szerepének rögzítésére az alkotmányban. A KB üléséről szóló tudósítás mellett a LEMP központi napilapja, a Trybuna Ludu külön hírt szentel annak, hogy a magyar alternatív szervezetek elutasították március 15. közös megünneplésének javaslatát arra hivatkozva, hogy az MSZMP és a KISZ vezetőinek sorában ma is megtalálhatók azok, akik ,,évtizedeken keresztül a legnagyobb magyar nemzeti ünnepet egyszerű hétköznapnak nyilvánították és szervilista módon magyar nemzeti ünnep rangjára emelték november 7-ét, mozgósították a rendőri erőket a békés rendezvényekkel szemben. Nem kívánnak ugyan a nemzeti egység ellen fellépni, de a közös rendezvénytől való távolmaradásukkal alá kívánják húzni elkülönülésüket a ma dogmatikus pártirányítás alatt álló monolitikus szervezetektől,,.+++
1989. február 21., kedd 13:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|