|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
A párt szóvivőhelyettese a KB-üléséről (1. rész)
|
1989. február 19., vasárnap - A hétfőn kezdődő központi bizottsági ülés napirendje is jelzi: a tavasz ismét egyfajta, az elmúlt évet is jellemző szellemi pezsgést, megújulást hozhat a pártban, tovább viheti azt a folyamatot, amelynek révén a kommunisták igazi részeseivé válhatnak a saját és az ország sorsát is meghatározóan befolyásoló döntések megalkotásában - hangsúlyozta Kimmel Emil, a KB szóvivőhelyettese az MTI munkatársának nyilatkozva.
Mint ismeretes, a testület előtt három napirendi pont szerepel. Fejti György KB-titkár előterjesztésében megvitatja az új alkotmány koncepciójáról szóló tervezetet. Ehhez kapcsolódóan Kimmel Emil hangsúlyozta: fontos szakaszához érkezett az alkotmányozó munka. Hosszas, felelős, tudományos elemzés után készült el az alaptörvény szabályozási koncepciója. A tervezetet alaposan meg kell vitatni, s ennek csak egy stációja a mostani tanácskozás, a végállomása a KB által is javasolt népszavazás lesz. Menet közben olyan fontos kérdéseket is meg kell vitatni, mint azt, hogy milyen részkoncepciót tartalmazzon végül is az alkotmány. Idetartozik például a köztársasági elnöki intézmény bevezetése, az alkotmánybíróság létrehozása, a választási rendszer vagy a társadalmi, politikai, gazdasági renddel foglalkozó rész. Ez utóbbinál az is felvetődik: szerepeljen-e a szocialista jelző. Nagyon lényeges, hogy időtálló elveket, előremutató, progressziv törekvéseket, stabil értékeket rögzítsen, ugyanakkor nyitott maradjon, ne zárja le a kívánatos politikai, társadalmi változások útját, hagyja nyitva a kaput a most még pontosan nem látható változások előtt. Fontos az is, hogy szűnjék meg az alaptörvény diszkontinuitása az ezeréves magyar államisággal, s a polgári alkotmányjog egy sor, azóta időtállónak bizonyult tételével. Ebbe a folyamatosságba beletartozik elmúlt 4O évünk történése, s ennek figyelmen kívül hagyása politikai és történelmi abszurditás lenne. A szocializmus olyan alapértékeit is fel kell tehát vonultatni, mint például a közösségi tulajdon meghatározó volta, az elosztás társadalmi igazságossága, az esélykülönbségek mérséklése, amelyek együttesen teszik világossá eddigi és további fejlődésünk szocialista jellegét és karakterét - hangsúlyozta Kimmel Emil. A Központi Bizottság megvitatja az agrárpolitika megújítására vonatkozó előterjesztést is, amelynek előadója Iványi Pál KB-titkár lesz. (folyt.köv.)
1989. február 19., vasárnap 12:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|