|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
Megalakult a Magyar Cserkészek Szövetsége
|
1989. január 28., szombat - Szombaton megtartotta alakuló közgyűlését a Magyar Cserkészek Szövetsége. Az egyesületi törvény alapján működő új társadalmi szervezet a közgyűlésen megalkotta a szövetség alapszabályát, s megválasztotta képviselő és intéző szerveit.
A szövetség célja a magyar ifjúság szilárd erkölcsi alapokon nyugvó, demokratikus és szabadságszerető szellemben való nevelése. Ennek érdekében együtt kívánnak működni minden demokratikus és törvényes ifjúsági szervezettel, a hazai és külföldi cserkész szövetségekkel, valamint a Magyar Természetbarát Szövetséggel. Várják az ifjúság nevelésében érdekelt társadalmi szervek és intézmények támogatását, köztük a Hazafias Népfront, az egyházak, a Művelődési Minisztérium, s az oktatási-nevelési intézmények segítségét. Tagjai kívánnak lenni a Magyar Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsának. A szövetségi kéri továbbá a régi, tapasztalt cserkészek jelentkezését: kapcsolódjanak be munkájukba, segítsék a csapatok szervezését és a vezetőképzést. (Cimük: Magyar Cserkészek Szövetsége, Budapest, V. kerület, Belgrád rakpart 24. Postacím: 1360, Budapest, Pf. 6.) (MTI)
1989. január 28., szombat 16:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|