|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Új független lapok
|
(Gadó György) München, 1989. február 8. (SZER, Világhíradó) - Mint tavasz előszelére hó alól a hóvirág, úgy bukkannak elő a párturalom málladozó felszíne alól új független lapok, időszaki kiadványok. Ezúttal nem a már közismertekről szólok, amilyen a Hitel vagy a Kapu, hanem a kisebbekről. Szervezeti közlönyök ezek egyelőre, de máris sok olyasmit tartalmaznak, ami szélesebb nyilvánosság érdeklődésére is igényt tarthat. A miskolci Fórum az MDF miskolci szervezetének kiadványa. Első száma van a kezemben, melyen 1988 decemberi dátum áll. 20 A/4-es formátumú oldalon, nyomdai kivitelben készült, gazdag tartalmú lap ez. Szépirodalmi és grafikai anyag is színesíti, de fő feladatának szemlátomást azt tartotta a szerkesztő, Balázsi Tibor, hogy a Magyar Demokrata Fórum néhány dokumentumát tegye ismertebbé, főleg a helyi vonatkozásúakat. Ugyancsak a Magyar Demokrata Fórum, de annak budapesti szervezete bocsátja ki a Hírlevél című időszaki lapot. 1989-ik évi második száma fekszik előttem. A mindössze hatoldalas, szerény kiadvány több érdekes közleményt is tartalmaz. Így interjút hoz Szentágothai János akadémikussal. Címe: Az erkölcsi válság a legsúlyosabb. Hírlevél a címe annak az időszaki kiadványnak is, amelyet egy néhány hónapja létező független kezdeményezés, a Magyar Zsidók Kulturális Egyesülete bocsát ki. Idei első száma a szervezeti élet hírein túl ismét közread két állásfoglalást, mely már a napi sajtóban napvilágot látott. Két ellentétes álláspontról van szó annak kapcsán, hogy a készülő új nemzetiségi törvény lehetővé tenné a zsidók számára, hogy zsidó nemzetiségűnek vallják magukat, ha így akarják. Rekapitulálja ez a Hírlevél a Püski Sándor megnyilatkozásai körüli vitát is. A Szabad Demokraták című kiadványt szinte máris kész folyóiratnak tekinthetjük. Ámbár ez is csupán belső szervezeti tájékoztató. Miképp kisebb laptársainak, ennek sincs árjelzete, mivel lapengedély nélküli belső kiadvány gyanánt jelenik meg, ezért a jogszabályok szerint nem árusítható. Az 58 oldalnyi kettős első- második szám Tamás Gáspár Miklós beköszöntőjével az élen jelent meg és túlnyomóan dokumentumokat tartalmaz. Mindezek a kiadványok kisebbek és terjedelmesebbek, egyelőre a kezdet nehézségeivel küzdenek. A hóvirágok a felszínre törtek. Ha majd a tél elmúlik és a hó eltakarodik, talán újabb és még életrevalóbb sarjaknak adják át majd a helyet. +++
1989. február 8., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|