|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzéki nyilatkozat
|
München, 1989 január 16. (SZER, A mai nap) - A vasárnapi prágai rendőri brutalitás hírére, amelyről a budapesti hírközlő szervek is elég részletesen és képszerűen beszámoltak, a legdinamikusabb magyar független szervezetek közül néhány még aznap nyilatkozatban ítélte el az erőszakot, és fejezte ki szolidaritását a tüntetőkkel. így az Áramlat kiadó, a Demokrata és az Égtájak között című folyóiratok, a Fidesz munkáscsoport, a Független Kisgazdapárt, az Inconnu, a Republikánus Kör és a Szabad Kezdeményezések Hálózata képviselői. - Ismertetjük a nyilatkozat szövegét: - "20 éve gyulladt ki a prágai Venczel téren a végső elkeseredés emberi fáklyája. Az önkény és az erőszak sem akkor, sem ma nem tudta a félelem kizárólagos uralmát megteremteni. Ma Prágában újabb vízágyús, könnygázos, gumibotos színielőadásra került sor. A csehszlovák rendőrállam sisakos-pajzsos, hős védelmezői nagy erők bevetésével tették magukévá a Venczel teret és környékét. A tüntetők megjelenése és fellépése azonban kétségtelenné tette: az utca nem azoké,akik azt csak erőszakkal, sokszoros túlerővel tudják elfoglalni, hanem azoké, akik a közterület jogos tulajdonosai Prágában és Budapesten egyaránt. Természetesnek tartjuk, hogy tiltakozzunk a szabadságjogok csehszlovákiai durva megsértése ellen, és hogy követeljük a letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását. Sem békés diákoknak, sem békés országoknak nem szabadna többé kigyulladniuk. Budapest, 1988.(sic!) január 15-ike. Bácskai Sándor, Bába Iván, Bánlaki József, Benkő József László, Bereczki Vilmos, Dénes Attila, Buda Géza, Éliás Sára, Grabacs Péter, Gyökér Zsolt, Hauki Csaba, Hermann Péter, Jakab Lajos, Kartal Zsuzsa, Mikes Tamás, Molnár Tamás, Nagy Jenő, Pálinkás Róbert, Philip Tibor, Sné Péter, Sulyok Miklós, Dalata(?) József." +++
1989. január 16., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|