|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának keddi munkanapja (3.
rész)
|
Tardos Márton (SZDSZ) azt vetette fel, hogy a határozat foglalkozzék az állami vállalatok azon részével is, amelyeket nem érint a privatizáció. Ezzel összefüggésben fontosnak ítélte annak tisztázását, mit tesz a kormány az állami vállalatok tönkremenetele ellen. A privatizáció célját nem lehet csupán az állami bevételek növelésének tekinteni - mondta. Ennél fontosabb a termelési szerkezet átalakítása, s az, hogy - a hatékonyság növelésére - minél gyorsabban meginduljon e folyamat. Kulin Ferenc (MDF) kifogásolta: az irányelvekről szóló határozat nem zárja ki, hogy a vidéki kultúrházakat privatizálásuk után esetleg más célra hasznosítsák. Ennek elkerülésére garanciák beépítését szorgalmazta.
A vitában a volt egyházi ingatlanok visszaadása is szóba került. A kérdést a kisgazdapárti Oláh Sándor vetette fel, aki szerint a kormány hasonlóan megértő lehetne más esetekben is. Egyebek között a volt gazdakörök tulajdonát említette. A kisgazdapárti szervezetek vállalnák, hogy eredeti funkcióiknak megfelelően folytassák tevékenységüket. A felvetésre reagálva Pálos Miklós államtitkár leszögezte: a volt egyházi ingatlanok ügye nem tekinthető reprivatizációnak. Az egyházak kártalanítást kapnak a tőlük jogtalanul elvett ingatlanokért. (folyt. köv.)
1990. december 18., kedd 12:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|