|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Fidesz kongresszus (1. rész)
|
1990. december 8., szombat - Az ez év júniusában megkezdett
kongresszus újabb fordulójára gyűltek egybe szombaton a fiatal
demokraták küldöttei Szegeden a József Attila Tudományegyetem
kollégiumában. A kétnapos tanácskozást Kövér László, a Fidesz
parlamenti frakciójának tagja nyitotta meg, röviden értékelve a
Fidesz megalakulásától eltelt időszakot, illetőleg a közelmúlt
politikai történéseit. A helyzetelemzés során egyaránt kijutott a
bírálatból a kormánynak és az ellenzéki erőknek.
A kormányt főként azért marasztalta el, mert - mint rámutatott - a kabinet késlekedett a gazdasági problémák feltárásával, a válságkezelési módok kimunkálásával, s mindvégig egyfajta kommunikációzavar mutatkozott a gazdasági tárcák között. A kormány működésének hiányosságaira vezette vissza azt is, hogy a kabinet most egy katasztrófális költségvetést készül beterjeszteni a Parlamentnek.
Az ellenzékről viszont a fiatal demokraták képviselője megállapította, hogy általában rossz pszichológiai érzékkel lépett fel a kormánnyal szemben, s azt is megjegyezte: az ellenzéki pártok egyike sincs felkészülve arra, hogy kritikussá váló helyzetben átvegye az ország irányítását. Az ellenzék és a kormány egyaránt rosszra sikerült ,,bizonyítványát,, Kövér László szerint csak tetézte az a tény, hogy a két legnagyobb párt, az MDF és az SZDSZ úgymond nincs egymással beszélőviszonyban.
A fiatal demokraták képviselője megnyitójában szólt azokról, az utóbbi hetekben, hónapokban tapasztalható jelenségekről, amelyek arról tanúskodnak, hogy a közhangulat mind erőssebben a pártok, sőt nemegyszer a Parlament ellen fordul. Ezzel kapcsolatosan utalt arra: a jelenlegi, szabadon választott Parlament mindenképpen egyfajta leképezése vagy tükörképe a társadalomnak, s hozzá fűzte: jelenleg még sehol a világon nem sikerült pártok nélkül parlamenti demokráciát működtetni.
Mivel a kongresszus első napjának programján a szervezeti és működési szabályzat vitája szerepel, Kövér László beszédét zárva hangsúlyozta: az új alapszabály a jövőbeni működés fontos feltétele, ám a politikai cselekvést nem helyettesítheti. Végezetül annak a reményének adott hangot, hogy a mostani kongresszus lezár egy korszakot a Fidesz életében, s ezek után kezdetét veheti a profi politizálás időszaka. (folyt. köv.)
1990. december 8., szombat 12:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|