|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Mikulás az erdőben
|
1990. december 4. kedd (MTI) - Mikulás-turára hivja a gyermekeket és a gyermekes családokat december 8-án, szombaton a Budapesti Természetbarát Szövetség. Az érdeklődőket turavezetők várják a Moszkva téren a Metró kijáratánál 9 órakor. Süritett autóbuszjáratokkal a budakeszi Vadasparkhoz vonulnak a kirándulók, ahol megjelenik az erdei Mikulás és a gyermekeknek édességet osztogat. A Vadaspark előtti Vörösfenyő tisztáson szinészek szórakoztatják a gyermekeket 10 órától 12.30-ig. Utána dijtalan tombolán ajándékot nyerhetnek a résztvevők. A programban még szalonnasütés hozott anyagból, a Vadaspark lakóinak meglátogatása is szerepel.
x x x
Maratoni téli turát rendez szombaton a Budapesti Természetbarát Szövetség. A turatáv körülbelül 30 kilométer. A szintkülönbség nem jelentős. Utvonal: Frankhegy, Budakeszi, Nagykovácsi, Piliscsaba. Rajt 8 és 8.30 óra között, a frankhegyi turistaháztól. A turán élelmezésről és egészségügyi ellátásról minden résztvevő maga gondoskodik, tehát a saját felelősségére vesz részt. A részvétel dijtalan.+++
1990. december 4., kedd 12:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|