|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - keddi ülésnap (8. rész)
|
Az államtitkár expozéjában hangoztatta: a kormány középtávú adópolitikában gondolkodik, amely a gazdaság élénkítését, a jövedelem gyarapítását és az adóbevételek növekedését is szolgálja. Ezt egészítik ki a költségvetési kiadások visszaszorítására irányuló törekvések. Hangsúlyozta: elvi, szerkezeti változtatásokra 1992 után kerít sort a kormány, akkor, amikor a már többek által is idézett új számviteli rendszer életbe léptetik. A cél az, hogy a magánszféra térnyerésével párhuzamosan a társasági adóztatás rendszerére térjen át az ország. A jelenleg beterjesztett módosító javaslatok - mutatott rá - részelemeikben már összhangban vannak a vázolt adópolitikai koncepcióval, ám alapvető változtatásokat még nem vezetnek be az egyes adónemekben. A kormány elképzeléseit megvitatta az érdekképviseleti szervekkel is. Úgy foglaltak állást, hogy amennyiben nincs mód érdemleges csökkentéseket érvényesíteni, akkor ésszerűbb a rendszert a jelenlegi formájában változatlanul fenntartani.
Botos Katalin az egyes adónemeket érintő módosítások jelentőségét sorra véve arra kérte a törvényhozást, hogy a most előterjesztett csomagot fogadják el, úgy mint egy három évre tervezett adópolitika első fázisát.
Palotás János (MDF) kétperces felszólalásában közölte: az Érdekegyeztető Tanács az adótörvényeket még nem vitatta meg, nem foglalt állást arról, hogy egyáltalán vitára bocsáthatóak-e a kormány elképzelései. A képviselő ezért ,,csúsztatásnak,, nevezte az államtitkárnak azt az állítását, miszerint a módosító javaslatok ügyében az érdekképviseletek már állást foglaltak.
Az adótörvények módosításának általános vitáját az Országgyűlés a jövő héten kezdi meg. (MTI)
1990. november 27., kedd 19:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|