|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Teller Ede beszéde Los Angelesben
|
---------------------------------
Washington, 1990. október 20. (Amerika Hangja, Reggeli Híradó) - Teller Ede beszéde a Szabadságharcos Szövetség vacsoráján, Los Angelesben.
- Én hiszek csodákban, hisz ma a csodák nagyon világosak. De a csodáknak az a természetük, meg kell őket érteni, és a csodára cselekedettel kell felelni. Az utolsó év csodája: százmillió ember felszabadulása. A világ államai összefognak a támadások, a háború ellen. Ilyen még nem volt. Tudnunk kell, emlékeznünk kell, hogy ebben a mi elnökünknek, George Bush-nak nagy része volt. Régi idő óta az első szabadon megválasztott miniszterelnökünk azt mondta a Fehér Házban: az amerikai törvények nem engedik meg, hogy Bush-t többször válasszuk meg, mint kétszer. Magyarországon megválaszthatunk akárhányszor elnököt.
A mi miniszterelnökünk érti a világot. És én biztos vagyok benne, hogy mi, amerikai magyarok is értjük, hogy mennyi hálával tartozunk olyan embereknek, mint George Bush. De én igazán nem a múltról akarok beszélni. A jövőről. A cselekvésről. Mit kell tenni, hogy azt a nagy változást végbe vihessük, hogy az újjászületett Magyarország, az új világgal, az új világban, amely a béke felé tart, ebben a világban a szerepét betölthesse. Erről én igyekeztem gondolkozni. Megmondom mit gondoltam: biztos van más teendő, de az egyik gondolat a másikra vezet.
Magyarország a földművelés országa volt, és ma a nagy tudományos felfedezések között a biokémiai felfedezések talán a legfontosabbak. És ezek a földművelést, a mezőgazdaságot, nagyon befolyásolhatnák. Például csak egy: új változatok a növényekben, a háziállatokban és sajnos igaz, hogy Amerikában és a Nyugaton ezen nagy változásoktól sokan félnek, és nem egészen ok nélkül. Mert ahol nagy a fejlődés, ott nagy is a lehetősége a hibáknak. (folyt.)
1990. október 20., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|