|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Jövőre megáll az infláció növekedése - Botos Katalin
nyilatkozata (2. rész)
|
Az eddigi rubelimport megdrágulása, az energiaárak szükséges növekedése miatt jövő év elején valóban egyszeri, jelentősebb áremelkedés várható. Az évközi folyamatokat, a vállalkozói szektor és a piac kiépülését is figyelembe véve azonban az 1991-es esztendő egészére nézve az ez évihez hasonló mértékű infláció számítható. A minisztérium szakértőinek számítása alapján az infláció gyorsulását a Gazdaságkutató Intézet jelentése által prognosztizált mértékben semmi sem indokolhatja, hacsak nem az inflációs várakozások fokozott növekedése.
A továbbiakban Botos Katalin elmondotta, hogy a hetvenes években már kiderült: azokban az országokban, amelyekben a leggyorsabban reagáltak az olajár-változásokra, a gazdaság helyzete viszonylag rövid idő alatt stabilizálódott. Ahol az állami szektor jelentősebb volt, és így tompították a világgazdasági hatásokat, az alkalmazkodás időszaka kitolódott 4-5 évre. Az akkori szocialista országokban 10 évnél is hosszabb idő kellett ahhoz, hogy megemésszék a változásokat.
Magyarországon, a nagyfokú gazdasági liberalizálás, s a gyors átalakulás következtében most igen drasztikusan hatnak az alapvető világgazdasági változások: a jelentős olajár-emelkedés, a szovjet olajszállítások csökkenése, a KGST-térségben kialakult együttműködés rendszerének teljes átrendezése. De ez fokozott késztetést jelent arra, hogy a magyar gazdaság rövid időn belül alkalmazkodjon az átalakuló környezethez, és az erősödő piacgazdaság következtében sikerüljön megfelelően javítani a versenyképességet.
A kormány ennek megfelelően továbbra is elkötelezett a gazdasági liberalizáció, a privatizáció folytatása mellett, szorgalmazza a költségvetési támogatások leépítését, és ezzel párhuzamosan antiinflációs politikát folytat. Ezek nem ellentétes célkitűzések. A privatizáció hatására és a szabadabb import révén ugyanis a kínálat bővül, ami az áremelkedés ellen hat. Ugyanezt szolgálják a monopolpozíciók megtörésére tervezett intézkedések is, például a versenyhivatal létrehozása.
A költségvetési támogatások leépítése csak viszonylag kis mértékben növeli az árakat. A kormány továbbra is szigorú pénzügyi politikát folytat, megakadályozva a költségvetési hiány növekedését, s így a fedezetlen pénkibocsátást, ami a gyorsuló infláció legfőbb oka lehetne. (folyt.köv.)
1990. október 10., szerda 21:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|