|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Nyugati polgárok reagálása a parlamenti botrányokra
|
---------------------------------------------------
München, 1990. szeptember 12. (SZER, Magyar híradó) - Óriási visszhangot keltett az országban a tegnapi parlamenti jelenet. Mint ismeretes, Jeszenszky Géza külügyminiszter megerősítette a Magyar Nemzet hasábbjain - ott egyébként magánemberként - elmondott véleményét, miszerint a kormánykoalíció pártjai jóval hitelesebben képviselik a szabadelvű eszméket s a magyarság nemzeti értékei és érdekei iránti elkötelezettséget, mint az ellenzék tagjai - mondta a külügyminiszter. A három ellenzéki párt képviselői erre elhagyták az üléstermet és rögtönzött sajtótájékoztatón lemondásra szólították fel a külügyminisztert.
Jeszenszky Géza - mint ez sejthető volt - nem mond le. A Magyar Demokrata Fórum mai sajtótájékoztatóján Lezsák Sándor kifejtette pártja elnökségének véleményét, miszerint az ellenzék fellépésének nem lesz komolyabb hatása a választási kampányra, és az eset nem fogja megzavarni sem a parlament, sem a kormány munkáját.
És hogyan látja ezt az esetet a régóta Nyugaton élő polgár, Lengyel Szaniszló?
- Nem árulok el kulisszatitkot, amikor elmondom, hogy eme jegyzet megírását némi szerkesztőségi műhelyvita előzte meg. Mindannak, ami kedden az Országházban lejátszódott, én nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, de azután hagytam magam meggyőzni, hogy mindez azért van, mert már túlságosan hosszú ideje élek Nyugaton.
S valóban lelki szemeim előtt megjelentek a képek az angol alsóházból, ahol Thatcher miniszterelnök a munkáspárti ellenzék fújolása közepette az Afrikai Nemzeti Kongresszus ügynökének nevezik Kinnock ellenzéki vezetőt. Vagy amikor ugyanott Lawson miniszter leváltása után az ellenzék kórusban követeli Thatcher lemondását.
Látom magam előtt Kohl kancellár enyhén szólva megtört arckifejezését, amint valamelyik zöld képviselőnő személyeskedő kirohanását hallgatja. (folyt.)
1990. szeptember 12., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|