|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Ideiglenes ügyrendet fogadott el a Nemzetbiztonsági Bizottság
|
1990. szeptember 5., szerda - A testület sajátos feladatának
megfelelő ideiglenes ügyrendet fogadott el szerdai ülésén az
Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága. Mint ismeretes, e
bizottság ülésén számos, államtitoknak minősülő információ hangzik
el, s emiatt nem tartják célszerűnek meghívni a sajtót. A zárt
tanácskozásokon a bizottság tagjain - illetve a jegyzőkönyvvezetőn -
kívül más képviselő csak meghívás alapján vehet részt. Demszky Gábor
bizottsági elnök tájékoztatása szerint megállapodás született arról,
hogy a jövőben már az előző ülésen döntenek - a napirend
függvényében - arról, hogy a soros munkaértekezleten elhangzottakról
tájékoztatható-e a sajtó.
A következő hetek programja szerint a testület megvitatja a nemzetbiztonsági törvény tervezetét, amely rövidesen az Országgyűlés elé kerül. Ugyancsak napirenden lesz a hálózati személyek névsorának nyilvánosságrahozatalát szorgalmazó SZDSZ-törvényjavaslat, majd - amennyiben az Országgyűlés elfogadja - a titkosügynökök listája is. Mivel e listák államtitkoknak minősülnek, az ülések is zártak lesznek. A következő héten egyébként a testület Boross Péter tárca nélküli minisztert hallgatja meg a Nemzetbiztonsági, illetve az Információs Hivatal élén történt változások körülményeiről. Demszky Gábor hangsúlyozta: a bizottság kifogásolja az eljárást, a képviselőknek ugyanis korábban nem volt tudomásuk hivatalosan a személycserék tervéről. (MTI)
1990. szeptember 5., szerda 17:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|