|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Hétvégi sportműsor
|
1990. augusztus 10. péntek (MTI) - A szombaton és vasárnap sorra kerülő jelentősebb sportesemények Budapesten és vidéken:
augusztus 11., szombat: -----------------------
atlétika: Műszertechnika Kupa magyar-csehszlovák férfi és magyar- csehszlovák-angol női válogatott viadal, Miskolc, 13 ó
autósport: 5. Magyar Nagydíj autós gyorsasági vb-futam, Hungaroring, időmérő edzés, 13 ó
erőemelés: Mesterek Európa-bajnoksága, Orosháza, 11 ó
gokart: Nemzetközi nyílt bajnokság, Kecskemét, 10.30
íjászat: Országos bajnokság, Fehér út, 9 ó
kézilabda: Barnevál Kupa nemzetközi női torna, Debrecen: Spanyolország - Fünfhaus Wien (9 ó), Hypobank Südstadt - Gog Gudme (10), DVSC - Spanyolország (11)
labdarúgás: OTP-Budapest ,95 nemzetközi torna, Üllői út: a 3. helyért 18 ó, döntő 20
öttusa: Férfi országos bajnokság, futás, Normafa, 10 ó
tenisz: Modex-Virány Kupa nemzetközi női torna, Margitsziget, 14
augusztus 12., vasárnap: ------------------------
autósport: 5. Magyar Nagydíj autós gyorsasági vb-futam, 13.30 ó
erőemelés: Mesterek Európa-bajnoksága, Orosháza, 11 ó
gokart: Nemzetközi nyílt bajnokság, Kecskemét, 10.30 ó
íjászat: Országos bajnokság, Fehér út, 9 ó
kézilabda: Barnevál Kupa nemzetközi női torna, Debrecen: az 5. helyért 9 ó, a 3. helyért 10 ó, döntő 11 ó
öttusa: Férfi országos bajnokság, lovaglás, Székesfehérvár, 9 ó +++
1990. augusztus 10., péntek 08:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|