|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Megérkezett a Szent István harang
|
1990. augusztus 8., szerda - Szerdán délelőtt a Mozart üdülőhajó - Európa legnagyobb személyszállító hajója - fedélzetén Esztergomba érkezett Passauból a budapesti Szent István Bazilika új harangja. A hajó kapitánya, valamint a vám- és határőrség illetékesei lehetővé tették , hogy egyházi személyiségek és az érdeklődök megtekintsék a passaui Perner-cég műhelyében öntött, s mintegy kilencven mázsa súlyú harangot, melyhez hasonló nagyságú kevés van földrészünkön.
A harang elődjét - mely Szent István király és felesége, Boldog Passaui Gizella fiának, Szent Imre herceg emlékére 1930-ban készítettek - a Magyar Királyi Hadsereg katonái leszerelték és német katonai célokra használták fel. Pótlását a Neue Bildpost című lap szerkesztősége és olvasótábora szorgalmazta, illetve készíttette el. Az új harang értéke mintegy 170 ezer márka. Az adományozók ezzel kívánják elismerni a német kérdésben a magyarok által 1989-ben tanúsított magatartást.
A hajó utasainak délelőtt német nyelvű misét tartottak az esztergomi bazilikában, majd a vendégek rövid városnézésen vettek részt.
A hajó még délelőtt tovább indult Esztergomból Budapest felé. A harangot a lágymányosi partról szállítják a bazilika elé, ahol a tervek szerint délután öt órai kezdettel egyházi ünnepséget rendeznek. Ezt követően az augusztus 20-ai felszenteléséig a helyszínen bárki megtekintheti. (MTI)
1990. augusztus 8., szerda 13:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|