|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Európa Napot szervez az MDF
|
1990. augusztus 7., szerda - A magyar-osztrák határon huzódó vasfüggöny lebontásának első évfordulója alkalmából Európa Napot szervez augusztus 18-ára a Magyar Demokrata Fórum. A szervezet hagyományos szerdai sajtótájékoztatóján elmondták a rendezvényről: nyolc helyszinre - Fertőrákosra, Salgótarján-Somoskőújfalura, Sátoraljaújhelyre, Beregsurányba, Átándra, Röszkére, Drávaszabolcsra és Letenyére - a határokon túli magyarokon kívül szlovákokat, cseheket, ruszinokat, ukránokat, oroszokat, románokat, horvátokat, szerbeket, szlovéneket, osztrákokat és németeket is várnak. Hangsúlyozták: nem magyar ünnepet rendez az MDF; a cél a népek közeledése, egymás jobb megismerése. A pán-európai piknik évfordulóját nem kivánják pártpolitikai célokra felhasználni. Az MDF vezető személyiségein kívül számos külföldi vezető politikus, valamint a magyarországi nemzetiségi szervezetek képviselői vesznek részt a programokon.
A sajtótájékoztatón bejelentették: az MDF lépéseket tett a kisvállalkozási hivatal megszervezése érdekében. Szakértői elkészitették a létrehivással kapcsolatos előterjesztést. A Minisztertanács várhatóan még augusztusban dönt az intézmény sorsáról. (MTI)
1990. augusztus 8., szerda 11:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|