|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
36 fok Párizsban - lásd még MTIK1017-es hírünket
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. augusztus 3. péntek (MTI-tud.) - Pénteken
délután 36 fokot mutattak a hőmérők árnyékban a francia fővárosban. Ez
ugyan nem döntötte meg minden idők melegrekordját - 1947-ben valamivel
negyven fok fölötti hőmérsékletet mértek a francia fővárosban, - de az
előrejelzés vasárnapra ezt sem tartja kizártnak. Az ország számos más
városában már megszülettek az új ,,csúcseredmények,,. Az immár hetek
óta tartó kánikula befejezésének a meteorológusok egyelőre nem látják
biztos jelét.
A július végi, augusztus elejei kánikula sajátos helyzetet teremtett: csupán az ország legdélibb vidékén, a Földközi-tenger mentén van az évszaknak megfelelő, kétségkívül meleg, de ott normális időjárás, Északon viszont rendkívül magas a hőmérséklet.
Mivel a télen és a tavasszal igen száraz volt az időjárás, a vízkészletek sok körzetben vészesen fogynak. Számos megyében és városban rendeltek el szigorú vízkorlátozásokat. Sokhelyütt tilos az öntözés is, pedig főként a kukorica, de más növények is rendkívül megsínylik a szokatlan meleget. A kiszáradt erdőkben nagy a tűzveszély, de egyelőre még nem voltak nagyobb bozóttüzek. Szenvednek az állatok is. Több folyó vize annyira felmelegedett, hogy halpusztulás kezdődött. A csirkenevelőkben tízezrével pusztultak el a naposcsibék.
A hőhullám nyomán sokan rosszul lettek, különösen az idősebbek közül. Halálos áldozatokról egyelőre nincs jelentés. Rendkívül megnövekedett viszont a közúti balesetek száma. A magas hegyekben is sok a szerencsétlenség: a gleccservidékeken és a még meglevő hómezőkön sok alpinistát ér baleset, mert a jégmezők meglazultak.
A tartós hőhullám hiánycikké tette például a ventillátorokat: Párizs nagy áruházaiban hiába keresik a vevők, mert a készletek kifogytak.
Azok, akik a francia szokásnak megfelelően ebben a hónapban vették ki szabadságukat, jól jártak, mert a nagyvárosokban a hőhullám alaposan megnehezíti a mindennapi életet és munkát. Párizsban talán mégis a turisták szenvednek a leginkább - ők a tűző napon is a várost járják. +++
1990. augusztus 3., péntek 18:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|