|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Kormányszóvivői közlemény - Antall József találkozója a szovjet
nagykövettel
|
1990. július 4., szerda - Antall József miniszterelnök
szerdán parlamenti hivatalában fogadta Ivan Aboimov szovjet
nagykövetet, és megbeszélést folytatott vele a magyar-szovjet
kapcsolatok egészének helyzetéről és távlatairól.
Az eszmecsere során hangsúlyozták, hogy a két kormány korrekt, jószomszédi viszonyra törekszik. Tisztában vannak azzal, hogy mivel mindkét gazdaság a mélyreható átalakulás állapotában van, az átmeneti időszakban mindkét részről komoly erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a gazdasági kapcsolatok ne essenek vissza, hanem a vállalatok megkeressék az újfajta együttműködés formáit. Antall József hangsúlyozta, hogy Magyarországnak továbbra is érdekében áll a Szovjetunióval való együttműködés, de nem érdekünk a gazdasági függőség, például az energetika terén.
A magyar miniszterelnök kifejtette, hogy hazánk érdekelt egy új európai biztonsági rendszer létrehozásában. Támogatását fejezte ki a szovjet peresztrojka és annak megalapozója, Gorbacsov elnök iránt.
Antall József és Ivan Aboimov beható eszmecserét folytatott a szovjet csapatok kivonásáról. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy nem használnak kapcsolatainknak az olyan nyilatkozatok, mint amilyent legutóbb Matvej Burlakov vezérezredes, a szovjet Déli Hadseregcsoport főparacsnoka tett az Izvesztyijában a még függőben lévő anyagi kérdések rendezéséről.
A magyar kormányfő végül felvetette, hogy az 1956-os szovjet fegyveres beavatkozás hivatalos szovjet átértékelése lényegesen hozzájárulna a magyar-szovjet kapcsolatok egyik tehertételének eltávolításához. (MTI)
1990. július 4., szerda 18:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|