|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Trabant: egy tündöklő karrier szomorú vége (2.rész)
|
A megmaradó mintegy 9500 dolgozó mégsem érezheti biztonságban magát. Annál is kevésbé, mert a kormány elutasította figyelmeztető sztrájkjukkal nyomatékosított követelésüket: az állam engedje el a Sachsenring adósságait, s egyúttal engedélyezze 3500 kétütemű Trabant exportját Romániába és Bulgáriába. Az utóbbi tétel 46 millió márka bevételkieséstől mentené meg a gyárat. A kormány azonban hajthatatlan volt. Mint a pénzügyminisztérium rámutatott, a két balkáni ország kereskedelmi mérlege az NDK-val szemben máris hatalmas passzívumot mutat, s az év végéig várhatóan eléri, illetve meghaladja az 1-1 milliárd márkát. Piacképes ellentétel híján szóba sem jöhet a Trabant-export engedélyezése.
Zwickauban, a szász iparvidék legnagyobb üzemében többnyire borúlátóak a dolgozók. Tudják, hogy a négyütemű Trabant is csupán átmeneti mentőöv. Ma még vevőre találnak - többnyire közületek, vállalatok körében - a csaknem 20.000 márkába kerülő kocsik. Viszont július 1. után aligha lesz bárki is hajlandó nemhogy 20.000, de még 10.000 nyugatnémet márkát is fizetni értük. A reális, piacképes ár 6-7000 DEM lenne - ami azonban újabb ráfizetést jelent majd a gyárnak.
A kiutat a válságos helyzetből minden bizonnyal a wolfsburgi ,,sógorok,, segítsége jelenti. Május 21-én gördül ki a Zwickau melletti Moselban épített új szerelőcsarnokból az NDK-ban összeszerelt első Volkswagen Polo. A tervek szerint októbertől napi 50, 1992-ben pedig napi 400 Polo készül majd itt. 1994-től napi 1200-ra, azaz évi 250 ezerre - növekszik a termelés mennyisége. Az ár a hírek szerint megegyezik majd a Wolfsburgban készülő modellekével (13.000 DEM).
A Trabikból pedig lassanként emléktárgy lesz. Ma még mindenesetre körülbelül kétmillió gurul belőlük az NDK útjain. A tavaly őszi határnyitás nyomán mintegy nyolcezer kelt át az NSZK-ba, s talált lekes hívekre, elnyerve az év autója büszke címet az Elbától nyugatra élő németek körében. Sokan családi másodautónak használják, élve egy nyugatnémet cég ajánlatával, mely katalizátort fejlesztett ki és hozott forgalomba kifejezetten a Trabant-motorhoz. Ilyen példánnyal jár munkába például Svájc bonni nagykövete, aki - Spiegelben megjelent nyilatkozata szerint - lépést kíván tartani a korral... Lehet, hogy a Citroe:n gyár híres CV-2 modelljét utánozva a Trabi lesz a 90-es évek ,,rút kiskacsája,,? +++
Dorogman László (Berlin), MTI-Panoráma
1990. június 13., szerda 10:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|