|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Hévíz a világörökség-listára kerülhet? - Nyilvános
igazgatótanácsi ülés a Gyógyfürdő Kórházban
|
1990. június 7., csütörtök - Lezárni egy rossz emlékű
korszakot - ez volt a fő célja a hévízi Állami Gyógyfürdő Kórház
igazgatótanácsa csütörtökön rendezett - és első alkalommal nyilvános
- ülésének. A testület tagjai és mintegy félszáz érdeklődő előtt dr.
Balogh Zoltán főigazgatő főorvos adott teljes áttekintést a
Hévízi-tó megmentetéséért folytatott harcról. Dokumentumokkal is
alátámasztotta, hogy a gyógyfürdő kórház kontra Magyar
Alumíniumipari Tröszt csata elkerülhető lett volna, ha a tröszt
vezetői nem teszik azt presztízskérdéssé, s főleg ha időben
elfogadják a hévíziek szakvéleményét.
Ez utóbbi álláspontot, a Németh-kormány ismert határozott döntését - a térségbeli bauxitbányászat leépítésének elrendelését - igazolják az eddig elvégzett mérések, amelyekről Vancsura Miklós vízmérnök-közgazdász, a gyógyfürdő gazdasági főigazgató-helyettese számolt be. A helyzetet vetített képekkel szemléltetve elmondta: amióta a bakonyi bauxitbányában a karsztvíz-kiemelést a percenkénti 220 köbméternyi mennyiségre fogták vissza, kiegyensúlyozottabb a Hévízi-tó forrásainak vízhozama is. A forrásbarlang kitisztításának eredményeként pedig stabilizálódott a tó vízhőmérséklete és minden kémiai, biológiai jellemzője.
Elkészült a térség vízhozamát, termálkútjait ellenőrző monitoring-hálózat terve is, megvalósításához már benyújtották pályázatukat a szakminisztériumhoz. A tóval kapcsolatos további balneológiai, környezetvédelmi és gyógyhatáskutatások pénzügyi fedezetét a MAT 10 millió és a gyógykórház 1 millió forintja alkotta Ófürdő Alapítvány hozadékából biztosítják. Végül elmondták: Hévízen mindent megtesznek azért, hogy teljesítsék a világörökség-listára való felkerüléshez szükséges követelményeket. (MTI)
1990. június 7., csütörtök 19:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|