|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Döntés a Csepeli Vasmű nyári leállításáról
|
1990. június 4., hétfő - Négy hétre leáll nyáron - júliusban
- a Csepeli Vasmű, mivel rendeléshiány miatt nem képesek
gazdaságosan, három műszakban folyamatosan működtetni
berendezéseiket. Az egy hónapot kéthetes fizetett szabadságuk
terhére, illetve kéthetes tervezett állásidő formájában töltik
otthon a dolgozók, akik meglepetéssel fogadták a fejleményeket. Az
állásidő tartamára ugyanis bérüknek csupán 80 százalékát fizeti a
vállalat - tájékoztatta az MTI munkatársát a Vasmű vezetőségének
döntéséről Páncélos János gazdasági igazgató.
A termelés visszafogásának oka főként a szocialista export leállítása, jóllehet a Vasmű 1989-ben termékeinek 25 százalékát exportálta csupán és a rubelelszámolású piacon mindössze 7 százalékát adta el. Az ellentmondás okát a 75 százalékot kitevő belföldi piac sajátosságai adják, nevezetesen: a vasmű termékeit a magyar gyárak olyan további termékekhez vásárolták, amelyeket a rubelelszámolású piacon kívántak eladni. Mivel erre a lehetőség megszünt, visszamondták a belföldi megrendeléseket, s így a tavalyi 260 ezer tonna cső helyett az idén előreláthatólag csak 200 ezerre marad kereslet.
A Vasmű piaci helyzetét tovább bonyolítja, hogy azon vállalatok közé tartozik, amelyek megpályázták a Montán Unió Magyarország és Lengyelország kohászati modernizációjára felajánlott 200 millió ECU támogatását. A pályázat feltételei között olyan kitétel szerepel, hogy nyugat-európai országokban a pályázatot elnyert gyár nem növelheti eladásait. Ez tehát azt jelentené, hogy a leállított rubel elszámolású piac és a megingott belföldi piac helyett a Vasmű nem kereshet új eladási lehetőséget Nyugat-Európában. A Vasmű ezért többek között iráni, egyiptomi és algériai szállításait szeretné felfuttatni. (MTI)
1990. június 3., vasárnap 21:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|