|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. április 9., hétfő - A Fidesz parlamenti frakciójának
átlagéletkora 27 év, közülük a ,,legidősebb,, honatya 33 esztendős,
a legfiatalabb 1967-ben született - mondotta Áder János, a párt
kampányfőnöke hétfő délután a nemzetközi sajtóközpontban tartott
sajtótájékoztatón. A politikus szerint a sikeres, s a negatív
elemeket mindvégig mellőző választási kampányuknak köszönhető, hogy
a fiatal demokraták 22 mandátumhoz jutottak.
Szájer József, Sopron országgyűlési képviselője sajnálattal szólt arról, hogy az első fordulót követően városában alaposan megváltozott a korábbi korrekt kampány képe. A Magyar Demokrata Fórum ugyanis megtévesztette a választókat, visszaélt tájékoztalanságukkal, amikor röpcéduláin arra hívott fel: ha az MDF jelöltjére szavaznak, Sopronnak két képviselője lesz az Országházban, hiszen Szájer József a megyei pártlistán már képviselői helyhez jutott. Ilyen előzmények után óriási elégtételt jelentett, hogy ezúttal négyezerrel többen voksoltak személyére, s győztesként került ki a második fordulóból - mondotta a képviselő.
Az újságírók számos kérdésére Fidesz képviselők választoltak. Utaltak arra, hogy a területi, illetve az országos pártlisták összeállításánál mmindenekelőtt azt tartották szem előtt, hogy a különböző szakterületeken jártas fiatalok kerüljenek be a törvényhozásba, akik - a felkészült szakértői gárda támogatásával - hasznos munkát végezhetnek, főként az országgyűlési bizottságokban, a törvényjavaslatok megvitatásakor.
Kövér László, Pápa új országgyűlési képviselője örömmel üdvözölte, hogy a kampány során látványosan gyarapodott a Fidesz taglétszáma, főként középiskolások csatlakoztak nagy számban a párthoz. Mindezidáig azonban nem volt mód arra, hogy végiggondolják, milyen esetleges szervezeti változtatásokat is kíván ez. A kérdést a május második felére tervezett kongresszus tisztázza majd. Az semmiképpen sem lehet cél, hogy egy ,,ifi csapatot,, hozzanak létre a párton belül, hiszen a Fidesz éppen azért vonzó, mert soraiban nincsenek ,,másodosztályú,, tagok, mindenki sajátjának érezhette a szervezetet.
Az eredmények ismeretében Kövér László úgy vélte: nagyon kicsi az esély arra, hogy a győztes párt koalícióra lépjen a Fidesz-szel, hiszen természetes szövetségeseivel együtt is képes stabil kormányt alakítani. Bár még nincs Fidesz-állásfoglalás, de annak is kevés a valószínűsége, hogy részt vegyenek az MDF vezette nemzeti jobbközép kormányban - mondotta. (folyt.köv.)
1990. április 9., hétfő 18:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|