|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (2. rész)
(OS)
|
X X X
A Fidesz IX.-XX. kerületi csoportja választási nagygyűlést tart a Pest-Buda moziban (IX., Dési Huber u. 25.) 1990. február 25-én (vasárnap) délelőtt 11 órakor. A gyűlésen bemutatkozik a 13. számú választókerület jelöltje: dr. Orbán Viktor. Meghívott vendégek dr. Kövér László, a Fidesz választmányának tagja és Csaba Iván, gazdasági szakértő.
X X X
A Fidesz X.-XVIII. és a XIX. kerületi csoportjai csatlakoznak a Magyar Hírlap 1990. február 21-i számában megjelent, az érettségi vizsgarendjének jogsértő és elfogadhatatlan megváltoztatása ellen tiltakozókhoz.
X X X
Több szociáldemokrata párt tart kongresszust a hét végén Kelet-Európában, amelyen a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselői is részt vesznek. Lipcsében ülésezik az NDK Szociáldemokrata Pártjának I. kongresszusa, ahol Korompai János, az SZDP első alelnöke és Ság László, az országos pártvezetőség tagja képviselik a magyar szociáldemokratákat. Kurdi Ferenc, az országos vezetőség tagja Tbiliszibe utazott, a Grúz Szociáldemokrata Párt alakuló kongresszusára.
X X X
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pénteken 17 órakor oktatáspolitikai fórumot rendez a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában (Budapest, IX., Mester u. 56-58.). A fórumon részt vesznek a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Szocialista Párt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői.
X X X
A Szabad Demokraták Szövetségének terézvárosi csoportja és a SZETA olcsó ruhavásárt rendez szombaton és vasárnap 10 órától 16 óráig a Budapest, VI. kerület Csengeri u. 76. szám alatti SZDSZ irodában. A befolyt összeget a kerületben élő kisnyugdíjasok és a sokgyermekesek megsegítésére fordítják.
X X X
A SZÖVOSZ Országos Lakásszövetkezeti Választmánya eljárást kezdeményezett az Alkotmánybíróságnál, s beadványában kérte a lakáscélú állami kölcsönök után fizetendő kamatadóról szóló 1989. évi XLIX. törény megsemmisítését. E jogszabály álláspontunk szerint sérti az Alkotmánynak méltányos közteherviselés alapelvét meghatározó 70/I. paragrafusát. (folyt. köv.)
1990. február 22., csütörtök 20:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|